Szűcs Lajos fantasztikusan védett szerda este a koppenhágai Parken-stadionban. Magabiztos volt, határozott, megfogott egy büntetőt, főszerepe volt abban, hogy megismétlődhetett az Üllői úti végeredmény (1-1), s a tizenegyesrúgások jóvoltából esélye lett csapatának a továbbjutásra. Szűcs a párbajban is remekelt, két lövést védett ki, s mindezt megfejelte azzal, hogy be is lőtt egyet. Ám mellette csak Gera teljesítette a vállalását, Lipcsei, Sasu és Leandro kihagyta.
Magától értetődő, hogy roppant bosszúsak voltak a magyar futballisták, ám csak magukat okolhatják a kiesésért. Mert igaz, hogy a bolgár Dobrinov bíró – fogalmazzunk finoman – nem fogadta kegyeibe a Fradit, ám ha már ezt a hátrányt leküzdötte a gárda, illett volna annyi erőt meríteni belőle, amennyi elegendő a tizenegyesek belövéséhez. Ötből hármat kihagyni vétkes könnyelműség.
Az MTK bennfentesei a zágrábi 1-3 után láttak esélyt arra, hogy továbbjusson a csapat. Meglehet, csak a vezetőkben élt a remény, a játékosokban nem, hiszen ők a kezdettől a lefújásig felvették a horvátok kényelmes, halogató ritmusát, így aztán jól elvoltak a pályán huszonketten. Egervári Sándor egészséges kockázatvállalást kért a játékosaitól, nekik pedig az egészségük azt követelte meg, hogy ne száguldozzanak, csak arra figyeljenek, hogy ne kapjon gólt a csapat. Az edző úgy véli, ha esetleg pontrúgásból sikerült volna gólt lőniük, minden másképpen alakul. Biztos így van, ám az is tény, hogy futballistái mindössze kétszer lőttek kapura, ami édeskevés az üdvösséghez. Nemcsak Európában – általában.
Le a kalappal a Debrecen előtt. A csapat kettős győzelemmel jutott túl az első fordulón. Kétségtelen, a varasdi 3-1 biztos továbbjutást ígért, a futballisták mégis kötelezőnek érezték, hogy jó szórakozást nyújtsanak híveiknek. Így aztán hiába vezetett, majd egyenlített ki az NK Varteks, a DVSC nagy hajrával megszerezte a győztes gólt.
Szentes Lázár a rá jellemző visszafogottsággal értékelte a sikert. Miközben örült annak, hogy mindkétszer nyert a csapata, nem felejtette el hozzátenni, hogy az első, vesztes találkozó után csak kincstári lehetett az ellenfél optimizmusa. A horvátok valóban mindent megtettek a pályán, ám nem hittek, nem hihettek abban, hogy továbbjuthatnak.
Érdemes figyelni a Debrecenre, hiszen ezen az őszön (is) figyelemreméltóan teljesít, a továbbjutás mellett például a Ferencvárost is kiütötték a legutóbbi bajnokin, ám ami ennél feltűnőbb: a magyar mezőnyben ritka elszántsággal (szaknyelven szólva: motiváltan) küzdenek a játékosok. Akármit hoz a mai sorsolás, biztosra vehető, hogy két szoros meccset játszik majd a csapat az UEFA-kupa második fordulójában – immár egyedüli magyar résztvevőként.
Büszkék lehetünk a Debrecenre
L A B D A R Ú G Á S Hárman kezdték, maradt egy. Csak a Debrecen jutott tovább az UEFA-kupa első fordulójából, a bajnok MTK és a mindig nagy reményekkel induló Ferencváros produkciója kevés volt ahhoz, hogy eljusson a legjobb hatvannégyig.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!