A szakvezetők, mint általában a rangadók előtt, ezúttal is titkolóztak. Pontosabban csak Egervári Sándor, aki – elsősorban Elek és Halmai sérülése miatt – csupán a kezdés előtt adta meg az összeállítást. Ennek értelmében a kék-fehéreknél Végh – Molnár, Juhász, Pusztai, Zabos – Zavadszky, Czvitkovics, Füzi, Rednic – Illés, Torghelle kezdte a játékot.
A Ferencváros szakmai igazgatója, Garami József „bátrabb” volt, ő már a kedd esti edzés után megnevezte a pályára lépő tizenegyet, akik között ismét helyet kapott Kriston. A zöld-fehérek Szűcs – Vukmir, Dragóner, Kiss – Kriston, Zováth, Lipcsei, Leandro – Rósa, Tököli, Gera összeállításban kezdtek a Hidegkuti-stadion mintegy 3000 nézője előtt. A találkozót Megyebíró vezette.
A vendégek kezdték lendületesebben a játékot. Előbb Rósa, majd Leandro hagyott ki helyzetet, s az első negyedóra végéig még Gera is veszélyeztetett. A csatár mindkétszer Végh kapuja fölé lőtt.
A fradisták azonban nem csupán a gólhelyzeteket gyártották szorgalmasan, de a sárga lapokat is. Leandrót lerántás miatt, Kisst durva szabálytalanságát követően, Gerát műesése után – a lelátóról úgy tűnt, hogy Megyebíró a figyelmeztetés helyett akár a 11-es pontra is mutathatott volna… –, míg Dragónert reklamálás miatt büntette lappal a játékvezető.
A félidő történéseihez tartozott még Szűcs bravúrja Torghelle lövése után, s Illés kihagyott helyzete is. A hálók azonban érintetlenek maradtak.
A második félidő elején az MTK mindent megett az „egyenlítésért”. Már ami a sárga lapokat illeti: előbb Torghelle rúgta meg Dragónert, majd Pusztai bántotta Penksát, mindketten lapot kaptak a szabálytalanságért. Sőt, a 77. percben Pusztai duplázott – utolsó emberként akasztotta Sasut –, így piros lappal búcsúzott a mérkőzéstől.
Közben azért futballra, gólokra is maradt idő. Előbb a 60. percben Czvitkovics lőtt védhetetlenül 19 méterről Szűcs kapujába, vezetést szerezve a hazaiaknak (1-0). Az MTK azonban csak hat percig örülhetett az előnynek. Ekkor Lipcsei szabadrúgását követően a csereként beállt Penksa adott középre, s Kriston 8 méterről lőtt a hálóba (1-1). A 75. percben Lipcsei szöglete után Dragóner fejjel továbbcsúsztatta a labdát, amit Gera a hosszú oldalról Végh kapujába lőtt. (1-2).
Az utolsó percekre még egy Gera- és két Silva-helyzet maradt, az eredmény azonban nem változott. A Ferencváros győzött, s bejutott a legjobb nyolc közé az MK-ban.
A nyolcaddöntők legnagyobb meglepetése, hogy a Bodajk legyőzte az NB I-ben kitűnően szereplő Pécset. A Fejér megyei gárda Pálfi 21. percben büntetőből szerzett góljával nyert. Váratlan volt az is, hogy a negyedosztályú Tuzsér továbbjutott a BKV Előrével szemben.
Eredmények: Bodajk (NB I/B) –Pécs 1-0, Szentlőrinc (NB III)– Sopron 0-1 – hosszabbítás után, Tuzsér (NB III)–BKV Előre
(NB I/B) 1-0, Cegléd (NB III)– Vasas (NB I/B) 0-1 – hosszabbítás után, Szentes (NB II)–Honvéd
(NB I/B) 0-3. (A Videoton és a ZTE már korábban továbbjutott.)
Megtámadtak és megerőszakoltak egy mentálisan beteg lányt
