Most cserélnének a nők a férfiakkal

K É Z I L A B D A

MTI
2003. 10. 21. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyik magyar női csapat sem kapott könnyű ellenfelet a Bécsben tegnap megtartott nemzetközi kupasorsoláson, de erre számítani lehetett, hiszen a leggyengébbek már fennakadtak a korábbi rostán. Mivel a női vb-t december elején tartják, az első mérkőzéseket csupán a jövő év januárjában rendezik meg, így a kluboknak van idejük a felkészülésre.
A BL-ben a Dunaferr kiemelt volt, ennek ellenére sincs irigylésre méltó helyzetben, hiszen az orosz Lada Toljattiban több világbajnok is szerepel, míg a spanyol Valencia legutóbb a döntőig jutott. Egyedül a német Trier tűnik gyengébbnek. A Ferencváros a selejtezőből a görög Anagenniszi Artasz búcsúztatásával jutott a főtáblára, ahol a spanyol Elda Prestigióval, a norvég Larvikkal és a lengyel Montex Lublinnal került össze. Roppant kiegyensúlyozott mezőny, bár egy hajszállal talán kedvezőbb ellenfelek, mint a Dunaferr riválisai. A csoportokból az első két helyezett a legjobb nyolc közé jut, a harmadikok átkerülnek a KEK-be, ugyancsak a negyeddöntőbe.
A KEK-ben a kupaújonc Vác a görög Ormi Patrasz legyőzésével már a 16 között van, ám a negyeddöntőbe jutásért nagy halat fogott ki, a norvég Byasen legyőzése igazi bravúr lenne a kis csapattól.
Az EHF-kupából ugyan kiesett a Cornexi, ám a Győr még versenyben van, s bár román Oltchim Valceával csatázik a 16 közé kerülésért, feltétlenül esélyes a továbbjutásra. A románok elsősorban otthon félelmetesek, s mivel a visszavágót rendezik Győrben, minden esély megvan a sikerre.
A férfiaknál már javában zajlik a Bajnokok Ligája, hiszen náluk éppen januárban lesz szünet a sorozatban, a szlovéniai Európa-bajnokság miatt. A BL-ben a Veszprém két forduló után százszázalékos, míg a Szeged egy-egy győzelemmel és vereséggel áll. Az EHF-kupában viszont a 16 közé jutásért sorsoltak, s a kiemelt Dunaferr nyugodtan várhatja a fordulót, mert a ciprusi Cyprus College nem jelenthet komoly gondot. Majdnem ennyire kedvező a Győr helyzete, bár egy fokkal nehezebb ellenfelet fogott ki, de a fehérorosz Meskov Breszt is legyőzhető. Az első mérkőzéseket november 8-án vagy 9-én rendezik, egy héttel később pedig a visszavágókat.

Az Európa-bajnoki, s leginkább az olimpiai felkészülés jegyében a jövő héten három mérkőzést is játszik Skandináviában a már biztos athéni résztvevő magyar férfi kézilabda-válogatott. Skaliczki László szövetségi kapitány csapata október 29-én Aarhusban, majd november elsején egy később kijelölendő norvég városban Dániával, míg október 31-én Norvégiában a hazai együttessel csap össze.
A tervezett utazókeret. Kapusok: Perger, Szathmári. Mezőnyjátékosok: Pásztor, Iváncsik G., Tóth J., Katzirz, Buday, Lendvay, Nagy L., Mocsai, Laluska, Kertész, Bendó, Mezei, Rosta M.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.