Röviden

MTI
2003. 10. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Baj van, csőd nincs
Az október 29-i újabb taggyűlésen hozhat döntést a klub jövőjét biztosító megoldásról az Újpest FC, miután a labdarúgócsapat helyzetéről csütörtökön tartott megbeszélésen nem sikerült megegyezni. Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató elmondta: csalódott, hogy nem tudták lezárni a klub költségvetését érintő kérdést. A két hét múlva esedékes tulajdonosi taggyűlésen azonban várhatóan megszületik a megoldás. Lukács Ferenc továbbra is tulajdonos marad, ám elképzelhető újabb tőke bevonása. Az Újpest FC-vel kapcsolatban megjelent, a klub állítólagos csődhelyzetéről szóló sajtóhíreket a sportvezető kategorikusan cáfolta. (MTI)

Meghívás az elnökségi ülésre
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének csütörtöki ülésén meghívták a novemberi tanácskozásra Gellei Imre
szövetségi kapitányt, valamint Róth Antalt, az olimpiai csapat szövetségi edzőjét. A két szakembernek a sikertelen Európa-bajnoki selejtezőkről kell beszámolnia. Mint ismeretes, Gellei és Róth szerződése is lejár az év végén. (MTI)

Uruguayi siker
Labdarúgó-válogatottak barátságos mérkőzésén: Uruguay– Mexikó 2-0 (1-0). (MTI)

Távozik a bank
A Deutsche Bank megválik a Borussia Dortmundban meglévő 14,4 százalékos részesedésétől. A vevő a bonni Norman Rentrop kiadó tulajdonában lévő cég lesz. (MTI)

Plusz 260 millió
A sportminisztérium 260 millió forint plusztámogatást biztosít az ötkarikás felkészülésre – hangzott el a tegnapi egyeztető megbeszélésen, amelyet a versenysport 2004. évi állami támogatásáról tartottak. (MTI)

Vendégsiker
A férfi vízilabda ob I-ben: Eger–Vasas 4-8. (MTI)

Véget ért Roddick sorozata
A 2,2 millió dollár összdíjazású madridi tenisztorna nyolcaddöntőjében Nicolas Massu 80 perc alatt lezárta Andy Roddick 20 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatát. Massu (chilei)– Roddick (amerikai)
7:6 (7-3), 6:2. (MTI)

35 milliós ajánlat a csodagyereknek
Minden idők legnagyobb brit átigazolási összegét, 35 millió fontot ajánl a Chelsea az Everton csodagyerekéért, Wayne Rooneyért. A klub heti 40 ezer font fizetést kínál a futballistának, aki tavaly ilyenkor heti 80 fontot keresett az Everton ifikeretében. (MTI)

Érvényesült a papírforma
A férfi röplabda Extraligában: Kaposvár–Dunaferr 3-1. (MTI)

Magabiztosan
A női kosárlabda NBI-ben: Sopron–ZTE 80-67. (MTI)

Polgár Judit: remi Karpovval
Polgár Judit sötéttel döntetlent játszott Anatolij Karpovval
a hollandiai Hoogevenben zajló sakkszupertorna negyedik fordulójában. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.