Szupertorna Káposztásmegyeren

-JÉGKORONG-

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 10. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemrég még annak is örültünk, ha legalább második vonalbeli csapatok megjelentek a Négy Nemzet néven kiírt magyarországi jégkorongviadalon, az idén pedig már igazi szupertornára kerül sor november 6. és 9. között a káposztásmegyeri AstraZeneca-csarnokban. Először a fővárosban és rögtön egy világbajnok részvételével. Az Eurochallenge sorozathoz tartozó eseményen az A csoportos Ukrajna és az élvonalból idén kieső Fehéroroszország jóvoltából egyébként is illusztris mezőny gyűlt volna össze, ám a 2002-es világbajnok Szlovákia bejelentkezésével különlegesen erőssé vált a torna.
A könnyebb lebonyolítás érdekében az Eurochallenge-en részt vevő Hollandia mellett Horvátország is meghívást kapott, a hat csapatot pedig két hármas csoportba osztották. A csütörtöktől szombatig tartó selejtezők után vasárnap rendezik meg a helyosztókat, ebben a mezőnyben már az is bravúr lenne, ha a magyar válogatott a 3. helyet megszerezné. Annál is inkább, hiszen az A csoportban a magyar együttes mellett Szlovákia és Hollandia szerepel, s noha a tavalyi világbajnok az NHL sztárjai nélkül érkezik, a cseh extraligában szereplő legjobbak helyet kaptak a keretben. Valósan nézve az esélyeket, csak a hollandok legyőzése várható el a magyar csapattól.
– A lényeg, hogy tanuljunk, mert csak akkor lehet majd esélyünk feljutni az élmezőnybe – jegyezte meg Palla Antal, a válogatott másodedzője az eseménnyel kapcsolatos tájékoztatón.
A B csoport semmivel sem gyengébb, ugyan a szerényebb képességű horvátok egy kicsit kilógnak a sorból, de az ukránok és a fehéroroszok keretében több orosz extraligás szerepel. Különösen a fehéroroszok érkeznek erős csapattal, ők az előzetes nevezésben a CSZKA és a Dinamo Moszkvában szereplőkkel együtt tizenegy orosz élvonalban hokizó játékos nevét adták meg, ami sejteti, az idén semmit nem bíznak a véletlenre, komolyan készülnek az A csoportba jutásra. Ezzel a csapattal pedig akár a szlovákokat is megszorongathatják, azaz az idei tornán több parázs találkozóra lehet számítani, ezért nem csupán a magyar válogatott mérkőzései számíthatnak kiemelkedő érdeklődésre.
A 2300 férőhelyes csarnokba már megkezdték a jegyek árusítását, a napijegyek 800 és 5000 forint között kaphatók, míg a bérletekért 8000, illetve 12 900 forintot kell fizetni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.