Nagyon ellentmondásosan ítélik meg Varga Judit ez évi teljesítményét, mert egyrészt örömteli, hogy végre egy magyar középtávfutó lépést tart a nemzetközi élmezőnnyel, ugyanakkor csalódást okozott, amikor a világbajnokságon nem a tudásának megfelelően szerepelt. Pedig Babinyecz József tanítványa fejlődését júniusban 800 méteren kitűnő országos csúccsal (1:59,46) bizonyította, megjavította Lázár Magdolna 28 éves rekordját, s ezután nagyon bizakodva várta a párizsi világbajnokságot. A bizonyítás azonban nem sikerült, ugyan 800 és 1500 méteren is továbbjutott az előfutamából, viszont a döntőbe kerülés nem sikerült.
– Nyár elején jól ment a futás, több nemzetközi viadalon indultam, csúcsot javítottam, közben viszont az egészségemre nem figyeltem – magyarázta Varga Judit. – Az én hibám is, hogy az orvosi ellenőrzéseket kihagytam. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy augusztus elején, a berlini versenyen a célba érkezés után elájultam. Kiderült, hogy a vérképem csapnivaló, s vashiányom van. Ezután vitamininjekciókat kaptam, de a formám visszaesett. Igaz, 800 méteren így sem sok hiányzott a világbajnokságon a döntőbe jutáshoz, ami az elvárás volt. Ez nem csupán utólagos magyarázkodás: a világbajnokság után ismét jó formában versenyeztem.
A szombathelyi futónő tehetségét országos rekordjai is bizonyítják, a szakemberek szerint viszont addig nem lesz esélye a világversenyeken jó helyezést elérni, amíg rossz taktikája miatt a táv elején jelentős előnyt ad ellenfeleinek.
– Ez félreértés. Mert nem úgy van, hogy elhatározom, a táv elején csak a mezőny végén futok. Az ellenfeleim kezdenek gyorsabban. Ha jó formában vagyok, akkor a táv végét jól bírom, riválisaim viszont lelassulnak, így sikerül őket megelőznöm. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ezen a taktikán változtatni kell. Meg kell erősödnöm, hogy a gyorsabb kezdést vállalni tudjam a táv elején.
A női középtávfutás az idén előtérbe került, mert a mozambiki Maria Mutola megnyerte a Golden League-versenysorozat egymillió dolláros fődíját. A múlt hét negatív szenzációját pedig az jelentette, hogy az amerikai fedett pályás világcsúcstartó, Regina Jacobs is belekeveredett a legújabb doppingbotrányba.
– Már túl vagyok azon, hogy az ellenfeleim felkészülésével foglalkozzak. Kár az időért. Mi, versenyzők, nem tehetünk semmit, el kell fogadnunk az élsportot úgy, ahogy van. Mutola valóban férfias külsejű, viszont hihetetlenül nagy akaraterővel is rendelkezik, s ezért tud több mint egy évtizede a nemzetközi élmezőnyben futni. Jacobs idei fedett pályás világcsúcsa kissé meglepő volt, hiszen negyvenévesen ritkán jut futó a csúcsra. De a hogyanra megkaptuk a választ.
Babinyecz József kritikusan elismerte, hogy a remek idénykezdés után ő is többet várt tanítványától a világbajnokságon, viszont a váratlan egészségügyi problémára nem számíthattak. Mindebből persze tanultak, s jövőre folyamatosan ellenőrzik majd a csúcstartó vérképét.
– Tudomásul kell venni, hogy ilyen szinten már csak lépésenként lehet előre haladni – mondta Babinyecz József. – Judit az elmúlt években a nemzetközi élmezőnybe került, nyolcszáz méteren az idén átlépte a kétperces álomhatárt. A következő feladatként fizikailag olyan szintre kell kerülnie, hogy el tudja viselni az erősebb kezdést, s így előnyösebb helyzetből kezdheti a hajrát. Ha ezt sikerül megoldani, és sérülés vagy betegség nem zavarja meg tanítványom felkészülését, akkor elérheti a célját az athéni olimpián.
MÁR KAPHATÓK A BÉRLETEK
Az atléták már elkezdték a felkészülést a budapesti, 10. jubileumi fedett pályás világbajnokságra, s megkezdődött a belépők árusítása is. A szervezőbizottság átvette a párizsi szabadtéri vb újítását, és a kampány első szakaszában csak a háromnapos bérleteket árusítja. Az atlétabarátok, az érdeklődők tudják, hogy a verseny mindhárom napjára érdemes kilátogatni a Budapest Sportarénába (BS), ahová naponta mindössze 3200 fizető néző juthat be. A jegyeket a Budapest Sportarénával kizárólagos szerződésben álló TicketPro terjeszti, a BS mellett lévő jegyirodáján kívül természetesen interneten keresztül is hozzá lehet jutni a belépőkhöz, amelyek közül az első kategóriás bérlet 11 500, a második kategóriás 7000 forintba kerül. Tegnap rendezték meg a világbajnokság klubjának nyitó eseményét a Hotel Héliában, ahol a szervezők, a szponzorok és a főszereplők, az atléták találkoztak.
Axiom-4: Kapu Tibor visszatérése lesz a küldetés legbonyolultabb manővere
