Világbajnok pattogtat ma a büki sportcsarnokban: a férfi Eb-selejtezők második fordulójában a magyar válogatott Ausztriát látja vendégül. A szomszédok játéka kuriózumszámba megy, hiszen a csapat edzője 1995 óta az a Karsai Ferenc, aki korábban a Kiskunfélegyházát öt alkalommal vezette bajnoki címre, majd Ausztriában világhírnévre tett szert, elsősorban azzal, hogy tanítványa, Werner Schlager idén hatalmas meglepetésre vb-aranyat nyert egyéniben. Schlager magyarországi látogatása tehát a másik csemege, nem mindennap üdvözölhetjük hazánkban az aktuális világbajnokot, aki bámulatos népszerűségnek örvend hazájában: születésnapján, szeptember 28-án például bélyeget jelentettek meg róla.
Az ellenfélnél asztalhoz áll az a Gárdos Róbert is, aki hosszú évek óta az Innsbruck játékosa, és aki serdülőként még Magyarországnak szerzett Európa-bajnoki címet. Az osztrákok erőssége a kínai származású, párosban Európa-bajnok Chen Weixing is, aki Ausztriába költözése előtt a Postást erősítette.
A magyar válogatott kijelölésénél Volper László szövetségi kapitány a Lengyelországban kis híján bravúrt elért fiatalokra (Jakab János, Fazekas Péter, Demeter Lehel), és a Top 12 bajnokság győztesére, a 19 éves Zwickl Dánielre számít. A rajton a megfiatalított magyar csapat 2:0-s vezetés után 3:2-re kapott csak ki a lengyelek otthonában, míg Ausztria a világbajnoka nélkül győzte le 3:2-re a csapat Európa-bajnok fehérorosz társulatot.
Világbajnokot láthatnak Bükön
A S Z T A L I T E N I S Z
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!