A norvégok besegítettek

K É Z I L A B D A Mindkét magyar csapat, a Szeged és a Veszprém is sikerrel vette a Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseit, s így nyugodtan várhatják a nyolcaddöntők mai sorsolását. Az utolsó fordulóban a Veszprém 33-29-re legyőzte a dán Skjernt, míg a Szeged Zágrábban 26-25-re kapott ki.

2003. 12. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lehetett nyugodt a Szeged férfi kézilabdacsapata, amikor Zágrábba indult a Bajnokok Ligája utolsó csoportmérkőzésére, hiszen úgy tűnt, csak pontszerzés esetén biztos a továbbjutás. Mire azonban elkezdődött a korábbi BL-győztes elleni találkozó, már kiderült, nem kell izgulni, bármilyen eredménnyel is zárul a mérkőzés, a Szeged továbbjut. A másik összecsapáson a norvég Sandefjord ugyanis 28-23-ra legyőzte a görög Veriaszt, így mindhárom csapat hat ponttal rendelkezett, s a norvég, illetve a görög vetélytársnál jobb volt a szegediek gólkülönbsége.
Izgulni ekkor már csak a horvátoknak és a norvégoknak kellett, az utóbbiak elsősorban azért, hogy a szegediek pontot szerezzenek Zágrábban, hiszen a Sandefjord csak így juthatott tovább. Csakhogy a csoportban ez korábban egyik csapatnak sem sikerült.
Hiába játszhattak felszabadultabban a szegediek, a horvátok elsöprő lendülettel kezdtek, s 3-1-re elhúztak. A magyar csapat azonban beleerősített, 4-4-nél kiegyenlített, sőt a vezetést is átvette (6-4). Miközben hibátlanul zárt a védelem, villámgyors indításokból még az előnyt is növelte a Szeged, s a félidő közepén 9-5-re vezetett. De a horvátok tízperces hullámvölgyét követően a mieink sem kerülték el a mélypontot, percekig képtelenek voltak újabb gólokat lőni. A zágrábiak éltek a lehetőséggel, s nem csupán ledolgozták a négygólos különbséget, de fordítottak is, így a szünetben már 15-13-ra vezettek.
A szegediek edzője, Kovács Péter a szünetben rendezte a sorokat, s ezúttal a magyar együttes kezdett, és 16-15-re ismét átvette a vezetést, de az előnyt nem tudta állandósítani, szinte percenkén fordult az eredmény. A Szeged az utolsó pillanatig becsülettel küzdött, többször is hajszál választotta el a bravúrtól, s bár végül 26-25-re a Zagreb nyert, csoportmásodikként továbbjutott a magyar csapat. A Sandefjord pedig azzal vigasztalódhat, hogy a KEK-ben még pályára léphet. A nemzetközi kupasorozattól a Veriasz búcsúzott.
Az E csoport végeredménye: 1. Zagreb 6 (159-144), 2. Szeged 6 pont (160-154), 3. Sandefjord 6 (149-157), 4. Veriasz 6 (154-167).
A másik magyar BL-résztvevőért, a Veszprémért nem kellett izgulni, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a magyar bajnok nyerte a csoportot. Szombaton, a zárófordulóban az ugyancsak továbbjutó dán Skjernt fogadta, s az együttes most sem hibázott, szoros mérkőzésen, de 33-29-re nyert, így százszázalékos teljesítménnyel zárta a csoportmérkőzéseket.
A Veszprém és a Skjern a nyolcaddöntőben folytatja, a sorsolásra hétfőn kerül sor Bécsben. A Kielce a KEK nyolcaddöntőjébe került, míg a Szarajevo búcsúzott.
A másik találkozón: Vive Kielce (lengyel)–Boszna Szarajevo (bosnyák) 26-23. A csoport végeredménye: 1. Veszprém 12 pont, 2. Skjern 5 (151-153), 3. Kielce 5 (159-177), 4. Szarajevo 2.

A férfi NB I-ben: Csömör–Nyíregyháza 20-22, Százhalombatta–Pécs 31-24.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.