A világszenzáció után jöhet a döntő

Ma már történelem, hogy a magyar jégkorong-válogatott világszenzációt okozva csütörtökön 4-2-re legyőzte az idei vb-bronzérmes, tavalyi világbajnok Szlovákiát. Tegnap már Hollandia volt az ellenfél, s válogatottunk 3-3-as döntetlent ért el.

Sütõ-Nagy Zsolt
2003. 11. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

-JÉGKORONG-
Köztudomású, hogy az észak-amerikai profiligában (NHL) szereplő klasszisokkal sokkal jobb a szlovák válogatott, velük lett arany-, majd idén bronzérmes, ám a cseh és szlovák élvonalból összeállított B csapat is roppant erős, s ezt már szerdán igazolta, hiszen az ugyancsak A csoportos Ukrajnát edzőmérkőzésen 6-2-re lelépte.
A tornán részt vevő csapatok erejét ismerve nem is lehetett mást várni, minthogy Szlovákiától kikap, Hollandiát pedig legyőzi a magyar együttes, s így a két csoportra osztott hatos mezőnyben a vasárnapi helyosztókon a 3. helyért léphet pályára, de reálisan még a dobogóra sem fér fel, mert a B csoportban Ukrajna és Fehéroroszország is komolyabb játékerőt képvisel.
Ehhez képest a káposztásmegyeri AstraZeneca-csarnokban csodát láthattunk, s a 4-2-es magyar győzelem után érthető, ha a szlovákok legszívesebben elbújtak volna szégyenükben, míg a magyar játékosok boldogan ünnepeltek. Amikor negyedórás várakozást követően a szlovák kapitány, Frantisek Hossa befutott a sajtótájékoztatóra, arcára volt írva: sokkolta a vereség.
A kapitány elmondta, hogy a szlovák edzők és a szövetség vezetői tudták, mennyit fejlődött a magyar jégkorong, legfeljebb a közvélemény érezhette dehonesztálónak, hogy ezen a tornán szerepel a csapat. Azt ugyan nem tudta megmondani, a világbajnoki cím megszerzése óta hány alkalommal hagyta el vesztesen a jeget a válogatott, de ezt az érzést nem gyakran élték át.
A magyar kapitány, a szlovák származású Dusan Kapusta méltán nevezte élete legnagyobb élményének a sikert, viszont rendkívül szerényen a korábbi kapitánnyal osztozott az érdemen: – Ez a győzelem az elmúlt két esztendő tudatos munkájának a gyümölcse. Elődömmel, Jan Jaskóval közösen dolgoztunk ezért, s az eredmény bizonyítja, jó munkát végeztünk. A mérkőzés előtt is éreztem, hogy van esélyünk a győzelemre, s ezt a fiúk maximálisan megvalósították.
Egy ilyen siker természetesen elsősorban közös érdem, hiszen a balszerencsésen kapott második gól ellenére Budai is bravúrosan védett, míg gyenge teljesítmény nem is akadt a csapatban, még a harmadik, sőt a negyedik sor is erőn felül teljesített. A találkozó egyik hőse kétségtelenül Palkovics Krisztián volt, aki két gólt szerzett, és számos esetben hozta zavarba a szlovák védőket. Az Alba Volán csatára azonban a győzelem tudatában is a földön járt.
„Lehet, hogy ötből csak egyszer tudtuk volna megverni ezt a szlovák válogatottat, de a mérkőzés közben nem az esélyekkel foglalkoztunk, hanem hogy minél jobban betartsuk a taktikát – kezdte mondandóját a fehérvári klasszis. – Életem nagy élménye ez a mérkőzés, mert el kell ismerni a szlovákok gyorsabbak, technikásabbak, pontosabbak nálunk, viszont az akarat és a jó taktika meghozta a diadalt.” Palkovics elismerte, hogy minden összejött, s éppen ezért óvatosan latolgatta a holland csapat elleni esélyt, hiszen most már mindenki győzelmet vár, s a kötelező siker mindig nehéz.
A hollandok legyőzése a rendes játékidőben nem sikerült, 3-3 volt az állás. A hosszabbítás sem hozott döntést, így a magyar csapat csak akkor nem jut be a vasárnapi döntőbe, ha a mai mérkőzésen a hollandok három góllal bizonyulnának jobbnak a szlovákoknál. Erre azonban vajmi kevés az esély.
***
Arcpirító kudarc. A szlovák válogatott leégett Budapesten – vélekednek a pozsonyi lapok. A Národná Obroda kiküldött tudósítója szerint a csapat szégyenteljesen szerepelt. „Nemzetközi tornán egy B csoportos csapat elleni megmérettetésben olyan szégyent hoztak a szlovák hokira, amelyről a világon mindenhol beszélnek.” A lap idézi a csapat egyik játékosát, Michael Hudecet: „Állunk, mint szamár a hegyen, a vereségről mi tehetünk.” (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.