Jelen esetben minden gúny nélkül leírható, hogy a jó munkához idő kell. Így lehetett ezzel Furulyás János klubelnök is, aki ügyesen titkolta az érkezőt, az új szponzort, s csak egy-két nappal a közgyűlés előtt derült ki, hogy a Celladam a befutó. (Kérdés, volt-e más.)
Az elnök eredményt hirdetett, hogy aztán meginduljon a „háború.”
A Fradit Féltők Társasága ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést az adásvételek körül tapasztalt visszásságok miatt. Takács Tibor, a társaság egyik vezetője, aki ellenszavazó volt, elmondta, hogy Várszegi távozásával ilyen formában nem ért egyet, mert az üzletember úgy távozik, hogy három éven keresztül évi százmilliót fizet, de azt is csak akkor, ha sem a Fradihoz kötődő személyek, sem egy harmadik fél nem mond rosszat a Fotexre. Viszont 300 millió forintos veszteséggel adja át a labdarúgó rt.-t.
Takács akkor is nemmel voksolt, amikor érkezett Várszegi, s most is, amikor megy. „Ilyen feltételekkel ne szálljon ki. Itt hagyja a veszteséget, miközben az övé az összes kereskedelmi jog – élete végéig. Ezt nem szavaztam meg.”
A Celladam vezetője, Kovács Ádám mint „új fiú” egyelőre csak annyit mond, hogy „a klub felemelkedését” várja a befektetéstől, meg azt, hogy végre rend, nyugalom lesz az Üllői úton – s igazi futball.
A 65 éves feltaláló több kisvállalat részvételével fogja támogatni az FTC-t, majd három év elteltével tulajdonrészt vásárol a klubból.
Szokatlannak tűnhet, hogy Kovács nem rögzített a szerződésben különleges célkitűzést. Mint mondta, „béke és rend honoljon a klubban, a belső ügyekbe nem akarok beleszólni. Nem az a célom, hogy keressek a Ferencvároson, csupán meg akarom erősíteni a klubot”.
*
A Magyar Labdarúgóliga fegyelmi bizottsága első fokon ismét hat pont levonással sújtotta a Ferencvárosi TC-t, míg a csapatot működtető rt.-t 40 millió forintra büntette a május 30-i, Debrecen elleni bajnoki mérkőzés után történt szurkolói rendbontás miatt. Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója egymillió forintot köteles fizetni, és a fegyelmi bizottság december 31-ig eltiltotta a csapat mérkőzéseinek látogatásától. A klub az ítélet kézhezvételétől számított 15 napon belül fellebbezhet. (MTI)
Kovács „doktor úr” gyógyszert hozhat
Az FTC keddi közgyűlésén eldőlt, hogy Várszegi és a Fotex Rt. távozik – azért nem egészen… – az Üllői útról, s helyébe a Kovács Ádám feltaláló vezette Celladam lép. A váltást, mint rendesen a Fradi háza táján, vélemények és ellenvélemények kísérik, pedig a hajdúböszörményi vállalkozó az eddigi megnyilvánulásai alapján csak jót, békét – meg pénzt ígért.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!