Nyáron komoly veszteség érte a bajnoki ezüstérmes Pick-Szeged kézilabdacsapatát, hiszen a válogatott irányító Buday Dániel éppen a legnagyobb hazai ellenlábashoz, Veszprémbe igazolt, s mellette többen távoztak, Kotormán Attila és Doros Ákos például külföldre szerződött. Ennek ellenére az új edzővel, Kovács Péterrel készülő csapat nemcsak itthon, hanem a Bajnokok Ligájában is jól szerepel.
– Úgy gondoltuk, hogy csoportonként két erősebb és két gyengébb csapat lesz majd, ezért bíztunk abban, hogy továbbjuthatunk – mondja Kővári Árpád, a klub elnöke. – Csak a második hely megszerzésében reménykedtünk, most viszont esélyünk van a csoportgyőzelemre is. Persze, annyira kiegyenlített a mezőny, hogy rossz esetben ki is eshetünk.
Miután a legutóbbi Bajnokok Ligája-találkozón hatalmas küzdelemben 27-26-ra nyert a Szeged a horvát RK Zagreb ellen, három forduló után az E csoport élén áll, igaz, csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően. A legkiegyensúlyozottabb csoportban eddig minden csapat megnyerte hazai mérkőzését, így döntő lehet, melyikük tud legalább egyszer idegenben pontot vagy pontokat szerezni. A szegediek legközelebb szombaton 18 órakor a norvég Sandefjordot fogadják, majd az 5. fordulóban Görögországban a Veria ellen lépnek pályára. Az ellenfelet pedig Éles József és Doros Ákos is erősíti.
– Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy Norvégiában kikaptunk, ha nyerünk, sokkal könnyebb lenne a sorsunk. Ha Görögországban is veszítünk, az utolsó fordulóban bármi megtörténhet, még az is, hogy a gólkülönbség dönt.
Kővári Árpád számításai szerint még akkor is veszteséggel zárják a BL-szereplést, ha a 16 között szerepelhetnek, hiszen továbbjutás esetén 20 ezer dollárt kap az együttes, ami a költségek felét sem fedezi.
– Csak a negyeddöntőtől lehet anyagilag nyereséges a sorozat, viszont ennél jobb lehetőség nincs arra, hogy megmutassuk magunkat, és esetleg újabb szponzorokat szerezzünk, ezért mindenképpen megéri a szereplés.
Tegnap a Szeged bajnoki mérkőzésen a Győrt fogadta, és 36-16-ra győzött.
*
Új elnöke van a Magyar Kézilabda-szövetségnek. A nyáron a sportminisztérium államtitkári pályázatán sikeres Benedek András helyén a jövőben Kiss István tölti be a tisztséget, aki egyébként a Magyar Iparszövetség Oktatási Központjának a főigazgatója. A rendkívüli közgyűlésen a küldöttek szakmai alelnöknek választották meg Vass Sándor korábbi szövetségi kapitányt.
*
Négy nap alatt negyedik felkészülési mérkőzését játszotta hétfőn este a magyar női kézilabda-válogatott. Franciaország 26-21-re nyert Brestben, ahol ma újra megmérkőzik a két csapat.
Magyar Péter egyedül maradt
