Sikeres északi túra

2003. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ötvenszázalékos eredménnyel zárta skandináviai túráját a magyar férfi kézilabda-válogatott. A világbajnoki 6. helyezett csapat, amely már biztos olimpiai résztvevő, a januári szlovéniai Európa-bajnokságra készül, bár több kulcsjátékos – Pérez, Diaz – hiányzott, Skaliczki László csapata nem vallott szégyent.
Az első mérkőzésen szerdán ugyan a védekezéssel többször is gond volt, s ennek eredményeként a dánok hazai pályán 35-29-re győztek, ám a folytatásban sikerült javítani. Az egyre jobb teljesítményt nyújtó együttes pénteken Norvégiában a házigazda válogatottal 31-31-es döntetlent ért el, majd a túra zárómérkőzésén Buday Dániel időn túli büntetőjével 33-32-re nyert.
Skaliczki László szövetségi kapitány szerint rendkívül hasznos volt ez a három mérkőzés, hiszen nincs sok lehetőségük a közös gyakorlásra: „Ahhoz képest, hogy nem a legerősebb összeállításban szerepeltünk, kifejezetten sikeresnek tekintem a túrát. Ezúttal lehetett kísérletezni, s több játékos bizonyíthatta, hogy nemzetközi szinten is megállja a helyét. A védekezésünk folyamatosan javult, bár még az utolsó összecsapáson is akadt hiba, s ezekből tanulnunk kell. Támadásban is egyre jobban összecsiszolódott a csapat, a szombati találkozón már ritkábban látszott a tanácstalanság.”
Az együttes vasárnap érkezett haza, és a szövetségi kapitány legközelebb a december 26. és 30. között Szlovákiában sorra kerülő Karácsony Kupán tesztelheti a játékosokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.