Sokba kerültek a bakik

-SÚLYEMELÉS- A felettébb rosszul sikerült rajt után jól hajrázott női és férfiválogatottunk a vancouveri olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A hölgyek három athéni kvótát szereztek, az urak négyet. Hogy mégis keserű a szánk íze, annak köszönhető, hogy csapataink csak hat, illetve tíz ponttal végeztek rosszabbul, mint az előtte állók, s maradtak így el a maximális, tervezett kvótaszámtól. Sokba került tehát néhány versenyzőnk váratlan kiesése.

MTI
2003. 11. 23. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három, illetve négy – ennyi olimpiai kvótát szerzett a vancouveri világbajnokságon a magyar csapat. Hogy mindez milyen eredménynek minősül? Ha a kezdeti nehézségeket vesszük alapul, örülnünk kell a teljesítménynek, ám ha a végeredményt rögzítő listára pillantunk, és azt látjuk, hogy a hölgyeket mindössze hat, az urakat tíz pont választotta el a maximális, amúgy elvárt négy, valamint öt kvótától, más a helyzet.
A Krutzler Eszter által összetettben egy ezüstérmet felmutató női válogatott a 10. helyen zárt, hat ponttal lemaradva a törököktől. Megállapítható: végzetesnek bizonyult Laczi Katalin kiesése a női plusz 75 kg-os kategóriában. Amennyiben csak egy-egy sikeres gyakorlatot teljesít, most mosolyoghatnánk.
A súlycsoportban Varga Viktória is dobogóra lépett, aki szakításban 120 kg-mal az ötödik, lökésben 152,5 kg-mal a negyedik, míg összetettben 272,5 kg-mal szintén a negyedik helyen végzett. Élete legjobbjától mindössze 2,5 kg-mal maradt el, jól versenyzett, rajta nem múlt tehát semmi.
És az urakról. Ahhoz képest, hogy a válogatottunk borzasztóan kezdte a vb-t (Tancsics és Baranyai kiesett, Ehrlich megsérült), a négy kvóta nem ad okot szomorúságra. Mindez nagyban köszönhető Gyurkovics Ferencnek, aki 105 kg-ban kellemes meglepetésre a hatodik helyre küzdötte fel magát. A B csoportban, élete legjobbját 10 kg-mal megjavítva, 405 kg-mal lett az első.
A plusz 105 kg B csoportjában lépett dobogóra az utolsó magyar versenyző, Stark Tibor. A 31 éves, három olimpiát megjárt Európa-bajnok szakításban 185 kg-ot, lökésben 210 kg-ot ért el, s 17. lett. Így is minden elismerést megérdemel, újabb olimpiai kvalifikációs pontokat hozott a konyhára. Néhány társa példát vehetne róla.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.