Hír: Diego Maradona a héten Kínába utazik, hogy népszerűsítse életrajzi kötetét. A nemrég 43. születésnapját ünneplő volt argentin futballsztárral kínai tartózkodása alatt 1200 dollárért golfozni is lehet, aki pedig vacsorázni szeretne vele, annak 375 dollárt kell fizetnie. (MTI)
Nem hiszem, hogy Maradona rászorulna arra, hogy golfozással és társasági vacsorákkal tegyen szert néhány dollárra, gondolom, a bevételt jótékony célra fordítják majd. Az viszont biztos, hogy tejben-vajban fürösztik Kínában; nagyon szeretik arrafelé a futballt, semmi mást nem kívánnak jobban, mint azt, hogy ők is ott legyenek a világ élvonalában.
Maradona egyébként megérdemel mindenfajta kényeztetést, mert a zseniálisnál is zseniálisabb futballista volt. Volt szerencsém a lehető legközelebbről látni bemutatkozását az argentin válogatottban, hetvenhét februárjában ellenünk játszott először a csapatban. Egy roppant strapás túra végén voltunk, öt-egyre kikaptunk, ő pedig az utolsó félórára állt be. Csak néztünk egymásra, hogy ki ez a csodálatos kölyök? Hogy a labda nem volt ellensége, azt mondanom sem kell, ráadásul olyan ütemben indult, cselezett, hogy csak ámultunk.
Tizenhat éves volt csak akkor, de biztos voltam abban, hogy egy évvel később, a világbajnokságon is találkozunk majd. Aztán Menotti kapitány nem válogatta be a végül aranyérmes csapatába, indoklása szerint azért, mert még korainak tartotta nála… Ő tudja, szerintem vele még jobb lett volna az egyébként sem gyenge argentin válogatott.
Maradona később persze igazolta kivételes klasszisát, Menotti pedagógiáját már kevésbé. Aligha hihető, hogy több ügye, botránya lett volna, ha tizenévesen is világbajnok lesz, az ilyesmi – higgyék el – alkat kérdése. Mindenesetre, ha róla van szó, mindenki a futball oldaláról minősíti őt, és nem az ügyei alapján, zseniális futballistáknál ez így természetes.”
Politikai földrengés Berlinben: A CDU/CSU nemet mondott a baloldal bírói puccsára + videó
