Tóth Krisztina keze nem tudott hibázni

-ASZTALITENISZ-

Amler Zoltán
2003. 11. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tóth Krisztina zseniális. Ötszörös Európa-bajnokunk elkápráztatta a szakembereket, a Pro Tour-sorozat dániai állomásán többek között a világranglista ötödik, tizenöt esztendős kínai Kuo Jüét is legyőzve egészen a döntőig masírozott. Ott ugyan kikapott a szintén kínai szuperklasszistól, Csang Ji-ningtől (mindazonáltal ezen a meccsen sem játszott alárendelt szerepet, sőt, az első szett az ő sikerét hozta!), ám bravúrjai után így is rengeteg elismerő bókot kapott. Nem véletlenül, ahogy a Bundesligában szereplő egykori statisztikás kedvenc nyilatkozott: „Ilyen jól még nem is játszottam, bármihez nyúltam, sikerült.”
Csodálatos teljesítmény ide vagy oda, pihenésre nincs ideje, e hét végén Bátorfi Csilla és Póta Georgina társaságában egy házzal odébb, a svéd nemzetközi bajnokságon lesz jelenése. Ha marad a forma…
Mindeközben a válogatott mestereinek döntése tartotta lázban idehaza a kaucsuklabdák világában élőket. Volper Lászlónak és Tarján Andrásnak, a férfi-, illetve a női kapitánynak kellett megneveznie azokat a játékosokat, akik jövő héten asztalhoz állhatnak Luxemburgban, s megpróbálhatják kivívni egyéniben az olimpiai szereplést. A férfiak közül mindez Pázsy Ferencnek, Demeter Lehelnek és Zwickl Dánielnek adatik meg – előbbi kettő mellett a hazai ranglista szólt, míg utóbbi a Top 12 megnyerésével, valamint a német nemzetközi juniorbajnokság elődöntős teljesítményével érdemelte ki a lehetőséget. A hölgyeknél kétesélyes volt a csata, végül Póta Georgina ellenében a szintén Top 12 első, magyar bajnok Fazekas Mária neve hangzott el. Kell-e mondani, két kiválóságunk, Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla már korábban kiharcolta az athéni repülőjegyet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.