Változások a Fradinál

A Celladam csoport lesz az FTC új tulajdonosa, míg a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásából. Az új befektető három éven belül 1,2 milliárd forintot utal át az FTC-nek, majd 2006-ban újabb háromszázmilliót ad a részvényekért, s így tulajdonos lesz.

MTI
2003. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az eddigi tulajdonos megkapta a klub részleges kereskedelmi jogait, tehát a Fradi-sör, a Fradi-whisky, a Fradi TV és újság bevételei a Fotexet illetik, amely három éven keresztül évi százmillió forinttal támogatja az FTC-t.
Furulyás János elnök szerint a klub vezetése a decemberi közgyűlésig nem változik. A Celladam csoport vezetője, Kovács Ádám elmondta: kudarcként élné meg, ha a vállalkozás nem lenne legalább nullszaldós. – Abban az időben döntöttem a támogatásról, amikor a csapattól levontak hat pontot – mondta a 65 éves feltaláló. – Tiszta labdarúgást akarunk, s azt, hogy a csapat felzárkózzon a nemzetközi mezőnyhöz – hangsúlyozta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.