Bedák már érmes

-ÖKÖLVÍVÁS-

2004. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem sok örömünk lehetett a pulai Eb hétfő esti programjában szorítóba lépett magyarok produkciójában. A 69 kilós Balog Vilmos és a 75 kg-os Balzsay Károly is vereséget szenvedett, bár utóbbi nyertes pozícióból kényszerült a mérkőzés feladására.
Kezdjük Baloggal, aki a francia Noel ellen csatázott. A találkozó érdekessége az volt, hogy mivel elromlott a számítógép, kézi pontozást alkalmaztak. Ez sem segített a magyaron, mert Noel már az elején előnyre tett szert. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt, Balog többször is közelharcot erőltetett, s értékelhető találatokat ért el. A közönség szimpátiája mellette volt, ezt mutatja, hogy füttyszó kísérte az eredményhirdetést, amely során kiderült, mind az öt pontozó a franciát látta jobbnak.
A pulai Eb legbalszerencsésebb versenyzője címét minden bizony-nyal a profinak készülő – ősztől az Universum Box Promotionban folytatja – Balzsay érdemli ki. A második menetben, amikor 12-10-re vezetett, összefejelt a cseh Adameccel, s felszakadt a szemöldöke. Balzsay a sérülése ellenére kitűnően kezdte a harmadik menetet is, s 15-12-re húzott el, ám ekkor ismét vérezni kezdett, s az orvos nem engedte tovább küzdeni.
– Szomorú vagyok, mivel kedvező lett volna a további sorsolásom – mondta Balzsay. – Szerintem szándékosan fejelt le Adamec, mert már előtte is próbálkozott ezzel. Éreztem, hogy az orvos nem engedi végig a négy menetet…
A negyeddöntőkre csak három magyar maradt versenyben, ők mérkőzhetnek az olimpiai kvótáért. A 48 kilós Bedák Pál, a 60 kg-os Káté Gyula és a 81-ben Szűcs István.
Elsőként a 48 kg-os Bedák Pál lépett a kötelek közé, és bejutott az elődöntőbe, miután 36-17-re verte az örmény Alexan Nalbandjant. Bedák ezzel már biztos érmes, és megszerezte az athéni kvótát. Az elődöntőben az orosz Szergej Kazakov lesz az ellenfele.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.