Akárcsak egy hete, ismét hét magyar kézilabdacsapat lép pályára a hét végén az európai kupákban, de amíg a férfiak már csak a becsületükért küzdenek, addig valamennyi női együttesnek valós esélye van a továbbjutásra. Persze, van egy kis különbség, hiszen a nők a negyeddöntőbe kerülésért játszanak, a férfiak pedig már a legjobb nyolc között vannak. Ez azonban valószínűleg végállomás is számukra, ugyanis csoda lenne, ha bármelyik csapat ledolgozná a hátrányát.
A Bajnokok Ligájában a Veszprém kilencgólos hátrányba került Spanyolországban, s a 33-24-es vereség után egyértelműen a Ciudad Real az esélyes az elődöntőbe jutásra a szombati visszavágón. A Szegednek csupán egy gól a hátránya, de idegenben, a félelmetes formában játszó német Magdeburg otthonában kellene ezt ledolgozni. A harmadik kupaszereplő a Dunaferr, amely Asztrahányba utazik, s a 32-30-as hazai vereség miatt fantasztikus bravúr lenne a továbbjutás kiharcolása.
A női Bajnokok Ligája A csoportjában már negyeddöntős a Dunaferr, ám mégis fontos összecsapást vív az utolsó fordulóban az orosz Lada Toljattival, hiszen a csoportelső a visszavágót játszhatja hazai pályán a nyolc között, ami azért némi előny. A dunaújvárosiak január 17-én, remekül játszva, 22-21-re nyerni tudtak a rivális otthonában.
Amikor a D csoportban a Ferencváros vasárnap pályára lép a lengyelországi Lublinban, tudni fogja, milyen eredményre van szüksége a továbbjutáshoz. Szerencsés esetben vereséggel is a nyolc között folytathatja, amenynyiben a spanyol Elda nem győzi le a csoportgyőztes norvég Larvikot. Spanyol siker esetén viszont feltétlenül pontot kell szereznie az FTC-nek. Mivel a fővárosi együttes a legrosszabb esetben is a csoport harmadik helyén zár, a KEK negyeddöntőjében mindenképpen folytathatja.
Az EHF-kupában a Győr négygólos hátrányba került a spanyol Itxako Estella vendégeként, amely könnyedén behozható, ha a hullámvölgybe került csapat – hét közben Debrecenben is vereséget szenvedett – összeszedi magát. A KEK-ben a Vác bravúros győzelmet aratott a francia Cercle Nimes otthonában, így a nyolc közé kerülés már elvárható a csapattól.
***
A program.
Férfiak, Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó: Veszprém–Ciudad Real, szombat 18 óra (Sport1). Magdeburg– Szeged, vasárnap 15.30 (m2, felvételről). Férfi EHF-kupa, negyeddöntő, visszavágó: Dinamo Asztrahány (orosz)–Dunaferr, vasárnap 12.
Nők, Bajnokok Ligája, 6. forduló, A csoport: Dunaferr–Toljatti (orosz), szombat 18, (m2), D csoport: Lublin (lengyel)–FTC, vasárnap 16.30 (Sport1). KEK-nyolcaddöntő, visszavágó: Vác–Nimes (francia), szombat 17. EHF-kupa, nyolcaddöntő, visszavágó: Győr–Itxako Estella (spanyol) vasárnap 18.
Orbán Balázs: Ursula, ideje menni – már ha az ukránpárti lobbi engedi!
