Másodszor is a Vasas nyerte a rangadót

-VÍZILABDA-

2004. 02. 22. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ennél szebb születésnapról álmodott… Olimpiai, világ- és Európa-bajnokunk, Fodor Rajmund a meccs, a nagy meccs napján ünnepelte 28. születésnapját. S ha már vízben volt ezen a napon, mi mással ünnepelt volna, mint győzelemmel. Az angyalföldi klasszisok azonban hiába szeretik válogatottbéli társukat, barátjukat, nem tették meg azt a szívességet, hogy pont nélkül távoznak a Kőér utcából.
Pedig a Domino számára nem is kezdődhetett volna jobban a szuperparti: Szívós és Vári elementáris erejű lökete utat talált a sérült Kószt helyettesítő Németh kapujába, majd Steinmetz Barna szépítő találata után a szédületes formában lévő Molnár lőtte csapata harmadik akciógólját. A kőkemény, ám sportszerű csata csak aztán kezdett izgalmassá válni, midőn felébredt kezdeti szunyókálásából a Kásás Zoltán vezette kék sapkás társaság. A kisebbik Steinmetz, Ádám, Varga Tamás és Madaras Norbert vitte a prímet, és ugyan két negyed után még 6-5-ös hazai vezetést rögzített az „ókori” eredményjelző, a folytatás már csak a Vasas-játékosairól szólt. Németh nagyon elkapta a fonalat (egy-két alkalommal a kapufa is segítette a magas hőfokon égő kapuvédőt), a hazaiak a találkozó második felében mindössze kétszer jártak túl az eszén, ami egy ilyen mérkőzésen egyértelműen vereséghez vezet. Ezúttal sem volt ez másképp: a Vasas 10-8-as diadalával zárult a felek második öszszecsapása, azaz a Komjádi és a Kőér uszodában is a piros-kékek bizonyultak jobbnak. Mindez – noha még öt forduló hátravan – azt jelentheti, hogy az 1989 óta bajnoki aranyéremre áhítozó angyalföldiek megnyerik az alapszakaszt. Mi tagadás, teljesítményüket látva a végső győzelemre is joggal pályáznak. Igaz, a finálé, a 90 százalékkal megtippelhető Vasas–Honvéd döntő azért sok mindent rejthet még magában.
A női válogatott játékosai az urak szuperrangadóját a televízióban nézték, majd tegnap reggel útra keltek: München és Genova érintésével a Ligúria tartományban lévő Imperia felé vették az irányt. A csodálatos kis olasz városban ma kezdődik az olimpiai selejtező, a szakág jövőjét is meghatározó torna, ahol a mieinknek az olasz, spanyol, új-zélandi, brazil négyesből kell megelőzniük hármat ahhoz, hogy kiharcolják az athéni részvételt. Primász és társai csak holnap szállnak vízbe először – a spanyol vetélytárs legyőzése az erőviszonyokat ismerve rendkívül közel repítené a hölgyeket a hőn áhított ötkarikás részvételhez.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.