Megmaradt a remény

L A B D A R Ú G Á S Az UEFA kupa harmadik fordulójában volt érdekelt tegnap este a Debreceni VSC. Szentes Lázár csapata a belga FC Bruges otthonában, a Jan Breydel stadionban lépett pályára, hogy megőrizze a reményt a jövő heti visszavágóra. Sikerült, a magyar együttes csupán 1-0-ra kapott ki.

Róth Ferenc
2004. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már a sorsolás pillanatától mindenki tisztában volt azzal, hogy a párharc esélyese az FC Bruges, hiszen profibb, s nem mellesleg magasabban is jegyzett.
Trond Sollied, a vendéglátók vezetőedzője azonban nem tekintette lefutottnak a találkozót. Legalábbis ez derült ki a szavaiból, mert elmondta, Dombitól kifejezetten tart. Részben mert ismeri a gyorsaságát, s tán azért is, mert láthatta például a PAOK Szaloniki ellen kiharcolt büntetőjét is…
Szentes Lázár szerint a Lokinak nem kell félnie a Bruges gárdájától, még akkor sem, ha az jobb, de legalábbis ismertebb nevekből áll.
Az esélyekről nem beszélt, mert mint mondta, „felesleges, úgyis minden a pályán dől el”.
A szavak után a tettek következtek. Erre voltak kíváncsiak a nézők is, s amikor kifutott a két csapat a Jan Breydel stadion gyepére, a hideg, kellemetlen idő ellenére húszezren voltak a lelátókon. A DVSC a macedón Bozinovski sípjelére a következő összeállításban kezdett: Tomic – Bernáth, Éger, Flavio Pim, Szatmári – Dombi, Kiss, Sándor, Habi, Halmosi – Bajzát.
Ez a bizonyos hideg hóval is párosult, s még az is felvetődött, hogy nem tudják megrendezni a találkozót. A macedón bíró azonban focira alkalmasnak minősítette a játékteret, így aztán elkezdődhetett a mérkőzés. Az első percekben az történt, aminek egy „rendes” kupameccsen történnie kell. A házigazda rohamozott, legalábbis megpróbálta a csúszós-havas pályán, a vendég pedig rombolni igyekezett. Ez utóbbi a DVSC volt, s meg is valósította az elképzelését, a kapuja ugyanis az első negyed órában csupán egy alkalommal került némi veszélybe.
A folytatás arról is szólt, hogy a debreceniek rájöttek: akár ott is hagyhatják a kapujuk előterét. Megtették, s előbb egy Sándor–Bajzát-akció, majd néhány perccel később egy Bajzát–Dombi-alakítás ragadtatta tapsra a magyar szurkolókat. A 35. percben aztán már a „jóérzésű” belgák is tapsoltak, látva Sándor Tamás finom sarkazását.
Már csak négy perc volt hátra a félidőből, amikor egy tipikusan „havas” góllal jutott előnyhöz a Bruges. Victor fejelt el egy labdát a magyar védők elől, a lepattanó Lange elé került, aki a csúszkálást kihasználva a jobb alsó sarokba lőtt. (1-0). Száraz pályán egészen biztosan nem kerül eléje a labda.
A második félidőben, nagyrészt a magyar térfélen folyt a játék. Sándor és Bajzát azonban egyszer-egyszer odaért, de csak a helyzetig jutott. Miként a Bruges-i kékmezesek is, akik csupán egyszer kerültek százszázalékos helyzetbe, ekkor Rozehnal hagyta ki azt, amit máskor biztosan belő. Most nem, s így hektikus utolsó percek után úgy távozhatott a havas pályáról a Szentes-csapat, hogy büszkén elmondhatta: megőrizte a reményt, s a jövő hét szerdán örömünnepet varázsolhat a debreceni stadionba.




Az UEFA-kupa
A 3. forduló, első mérkőzések: Bruges (belga)–DVSC 1-0, Szpartak Moszkva (orosz)–Mallorca (spanyol) 0-3, Valerenga (norvég)–Newcastle (angol) 1-1, Groclin Grodzisk (lengyel)–Bordeaux (francia) 0-1, Gaziantepspor (török)–Roma (olasz) 1-0, Marseille (francia)–Dnyepr (ukrán) 1-0, Parma (olasz) –Genclerbirligi (török) 0-1, Perugia (olasz)–Eindhoven (holland) 0-0, Galatasaray (török)–Villarreal (spanyol) 2-2, Auxerre (francia)–Panathinaikosz (görög) 0-0, Bröndby (dán)–Barcelona (spanyol) 0-1. A többi mérkőzés lapzárta után fejeződik be. A visszavágókat jövő szerdán játsszák.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.