Mészöly és Véber vezeti az Újpestet
Két nap alatt megtalálta az Újpest FC labdarúgóklub a lemondott Mezey György szakmai igazgató utódját: a nyárig Mészöly Géza és Véber György irányítja edzőként a nagy múltú, jelenleg azonban a bajnokság 8. helyén szerénykedő csapatot. A két korábbi válogatott játékos munkáját kapustrénerként Brockhauser István segíti. (MTI)
Kitiltott futballisták
Az NB I/B-ben sereghajtó Dunaújváros FC labdarúgóit tegnap nem engedték be az állami tulajdonban lévő stadionba – erről Andics József, a klub társtulajdonosa adott tájékoztatást. A futballisták a reggeli edzésre érkeztek, de a létesítmény üzemeltetési jogait birtokló kft. emberei egyetlen játékost sem engedtek be a stadion területére. Andics József elmondta: az ügy előzménye, hogy az egyesületet olyan bérleti szerződés megkötésére akarták kényszeríteni, amely mind gazdaságilag, mind erkölcsileg elfogadhatatlan. (MTI)
Totti maradna
Thierry Henry és Ruud van Nistelrooy után Francesco Totti is kikosarazta a Real Madridot, mondván, mindenképpen az AS Románál akarja folytatni labdarúgó-pályafutását. MTI)
Büntet a FIFA
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) öt napra eltiltja az ausztrál válogatott két játékosát, Mark Vidukát és Scott Chipperfieldet. A Leeds United és a Basel labdarúgói azért kapnak büntetést, mert igazolatlanul hiányoztak a nemzeti csapat Venezuela elleni idegenbeli fellépéséről. Ez egyben azt is jelentené, hogy Viduka, az angol Premier League-ben a kiesés ellen küzdő Leeds United csatára nem léphet pályára a bajnoki címvédő, Manchester United elleni szombati összecsapáson. (MTI)
Lengyelék kiestek
Szinkronműugrásban mutatkoztak be először a magyar versenyzők az athéni Világkupán, amely olimpiai kvalifikációs verseny is egyben. A Barta Nóra, Kormos Villő alkotta női páros bejutott a vasárnapi 12-es döntőbe, szinkrontoronyugrásban viszont az Eb-második Lengyel Imre, Hajnal András duó kiszorult a fináléból. (MTI)
Belépés családostul
„Életforrás” családi ügyességi versenyt rendeznek szombaton 15 órától a gödi Huzella T. Ált. Iskola sportcsarnokában. Várják a négyfős családokat, akik három kategóriában versenyezhetnek egymással. Mindhárom kategóriában egy vagy maximum két családból állítható össze a csapat, nagycsaládosok feladatonként váltogatva versenyeztethetik gyerekeiket. Nevezni a helyszínen lehet 14 órától 1500 Ft ellenében. Minden csapat ajándékcsomagot kap. (MN)
Mucsi elbúcsúzott
Az olimpiai kvalifikációs ökölvívó Európa-bajnokság 51 kg-os versenyében Mucsi Ottó
40-17-es pontozással kikapott a 2002-es permi kontinens-
viadalon bronzérmes moldáv Igor Samoilencótól, így kiesett. (MTI)
Lékó jól kezdett
A címvédő magyar nagymester, Lékó Péter sötéttel legyőzte
az azeri Tejmur Radzsabovot
a linaresi sakkszupertorna
1. fordulójában. (MTI)
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
