Balzsay győzelme
Az 51 kilós Mucsi Ottó után búcsúra kényszerült az 57 kg-os Ladányi Róbert is a pulai ökölvívó Eb-n. A bunyós a litván Narkeviciusszal szemben maradt alul 38-22-re. A csapat hangulatán
a 75 kg-os Balzsay Károly javított, aki a lengyel Wilczewskit verte 35-13-as pontozással.
A nyolcaddöntőben a cseh Adamec következik. Kiesett Pintye Szabolcs is, aki a 64 kg-ban a román Ionuttól kapott ki 38-18-ra. (MTI)
Folytatás áprilisban
Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka várhatóan április 24-én lép újra kötelek közé.
Azt egyelőre nem lehet tudni,
ki lesz az ellenfele, az azonban szinte biztosra vehető, hogy az összecsapást az Egyesült Államokban rendezik meg. (MTI)
Bolgár ellenfél
Ma este lép a kötelek közé (RTL Klub, 21 ó.) Tapolcán Nagy János, hogy interkontinentális címegyesítő mérkőzésen legyőzze a bolgár Kirkor Kirkorovot. (MTI)
Pólós sors
Az athéni sorsoláson kiderült, hogy a magyar vízilabda-válogatott Horvátországgal, Szerbia-Montenegróval, Oroszországgal, az Egyesült Államokkal, valamint Kazahsztánnal találkozik majd csoportmérkőzései során az olimpiai játékokon. (MTI)
Hajdu javított
Hét futam után Hajdu Balázs a 26. helyen áll a vitorlázó Finn dingi-világbajnokságon Rio de Janeiróban. (MTI)
Kapitány maradt…
A Magyar Judo Szövetség ülésén megerősítették a pozíciójában Nagy Ernőt, a férfiválogatott szövetségi kapitányát. (MN)
Edzhet a Dunaújváros
A Dunaújváros FC vezetői pénteken megegyeztek a csapat otthonául szolgáló stadiont üzemeltető Dunaújvárosi Komplex Kft.-vel arról, hogy a cég hétfőtől a tavaszi szezonra biztosítja a pálya és az öltöző használatát. (MTI)
Doktori zene
Pavlik Gábor, a magyar férfi vízilabda-válogatott orvosa és statisztikusa Farkas Ivánnal közösen zenést estet tart hétfőn a gödöllői királyi kastélyban. A Muzsikáló verseskönyv című előadás 18 órakor kezdődik. (MN)
Amatőrök hokiznak
Ma és vasárnap a városligeti műjégpályán rendezik meg az amatőr jégkorongosok Lipton Kupáját. Ma az országos selejtezőből továbbjutott 80 csapat a középdöntőben csatázik, holnap a finálékra kerül sor. (MTI)
Kitüntetések
A Magyar Paralimpiai Bizottság ünnepségén átadták a legjobb fogyatékos sportolóknak járó díjakat. Díjazottak: Szekeres Pál (vívás), Krajnyák Zsuzsa (vívás). Díjat kapott a női vívóválogatott és Beliczay Sándor edző (vívás). (MN)MN)
Sorra támadják a kereskedelmi hajókat a húszik + videó
