Szentes az első mérkőzésre figyel

Nagy feladat előtt áll a Debreceni VSC futballcsapata. Utolsó állva maradt magyar együttesként holnap lép pályára az FC Bruges otthonában, hogy megkísérelje a bravúrt, s túljusson az UEFA-kupa harmadik fordulóján. Nagy tett lenne, hiszen legutóbb húsz éve volt példa ilyenre. Szentes Lázár vezetőedző a csapat ciprusi edzőtáborozása után éppen csak érintette a magyar földet, máris utazott tovább Belgiumba, hogy a Bruges–St. Truiden bajnokin vegye szemügyre az ellenfelet.

Róth Ferenc
2004. 02. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azt is mondhatjuk, szerencséje volt Szentesnek, megúszta a vasárnapi „korcsolyázást”, hiszen amikor a déli órákban Ferihegyen landolt a gépe, úgy-ahogy lehetett közlekedni, s a szakember haza tudott autózni Debrecenbe. Az úton feltételezhetőleg volt ideje gondolkodni, sikerbiztos taktikát kidolgozni a Bruges ellen. Különösen, hogy látta, miként nyert a csapat 2-1-re hazai pályán a Jan Breydel-stadionban.
A szakember azonban, mint elmondja, nem sok újjal szembesült a kiválóan felszerelt, harmincezres stadionban, ahová húszezernél több nézőt várnak majd az UEFA-meccsre. (A St. Truiden ellen pontosan 24 ezren voltak a lelátón.) „Amióta ismert a sorsolás, az energiám nagy részét abba fektetem, hogy anyagot szerezzek az ellenfélről. Tényleg betéve tudok már mindent róluk, sok újjal, remélem, nem tudnak meglepni bennünket. Három, általam eddig még nem látott futballista kapott helyet a csapatban, közülük a brazil csatár, Victor volt a legfeltűnőbb jelenség. Gyors, technikás – mint a brazilok.”
Szentest nem unja meg mostanság a családja, s minden bizonnyal hiányolja két és fél éves kisfia. Az edző az idén ugyanis jóformán csak aludni járt haza, az előző két hetet például Cipruson töltötte a játékosaival. Ott volt mindenki, így aztán két csapatot is ki tudott állítani az ottani ellenfelekkel szemben. „Úgy ítéltem meg, hogy ez a közös fekészülés szükséges az esetleges sikerhez.” Az esetleges szót azért használja, mert „tudni való, hogy a belgák az esélyesebbek, s alapvetően azért, mert január közepe óta játékban vannak. Bajnokság, kupa, s tíz futballistájuk is érdekelt volt a válogatottakban. „Nekünk játék, meccs kellett, a lehetőségekhez mérten erős ellenfelekkel. Ezt a célt el is értük, a Minszk ellen például már igazán élesben ment minden. Olyannyira, hogy ezen a találkozón az utolsó tíz percet tíz emberrel játszattam végig. Tudom, nem ez az üdvözítő, de szembesültem azzal, hogy futásban és kondiban sem maradtunk le az ellenféltől, ami biztató.”
A mi várható kezdetű kérdések elől egyértelműen kitér a szakember. „Az igazat, a valóságot úgysem árulom el, ezt majd mindenki megláthatja csütörtökön este. Mondhatnám, hogy mindent megteszünk a sikerért, hajtani fogunk szívvel-lélekkel, de ezek olyan közhelyek, hogy hagyjuk is. Hogy mi lesz, mit akarok, az maradjon az én titkom, utána úgyis szembesülnöm kell az igazammal, netán a tévedésemmel. Egyelőre azonban több a kérdés, mint a válasz.”
Ezzel egy csapásra, még ha nem mondja is ki Szentes, a közepébe csapunk, a sérültek miatt bizonytalan az összeállítás. Mert sérültből van bőven. „Böőrnek a térdszalagsérülése újult ki, fölösleges lenne kísérletezni, Selymes (több belga klubban is megfordult már korábban – a szerk.) pedig ágyban fekszik, az Achilles-ina gyulladt be.” A „maszkos ember”, Éger elutazott ugyan ma reggel Belgiumba, de hogy szerephez jut-e, az majd csak ott dől el.
Szentes tehát óvatos, de úgy véli, „kint van esélyünk, ott kell megalapozni a maximumot, Bruges-ben dől el a sorsunk”. Ez arra utal, hogy akárcsak a PAOK elleni görögországi meccsen, ezúttal sem az időhúzó védekezésre rendezkednek be a debreceniek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.