A Deportivo kiütötte a címvédőt

-LABDARÚGÁS- A Bajnokok Ligájának szerdai napjára is maradt óriási meglepetés, miután kiesett az Arsenal és a Real Madrid, tegnap a Deportivo dolgozta le háromgólos hátrányát, s 4-0-ra nyerve búcsúztatta a címvédőt. A másik mérkőzésen a Lyon 2-2-es döntetlent játszott a Portóval.

Szabó Tamás
2004. 04. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hete az Arsenal a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első összecsapásán 1-1-re végzett a Chelsea vendégeként, vagyis biztató eredménnyel térhetett haza. Az első félidőben a visszavágón sem volt gond, Reyes a 45. percben előnyhöz juttatta az Arsenalt. A szünet után azonban nem várt dolgok történtek: a Chelsea teljesen átvette az irányítást, Lehmann kapus pontosan az érkező Lampard elé ütötte Makelele távoli lövését, ebből született az egyenlítés. Majd a hajrában Gudjohnsen és Bridge tanítani való kényszerítővel kijátszotta a hazaiak védelmét, befejezésként az angol védő helyezett a bal alsó sarokba. „Nem sokkal a találatom előtt az Arsenal védői a gólvonalról tisztáztak. Akkor azt hittem, hogy ez nem a mi esténk lesz – mondta Bridge. – De nem adtuk fel, tovább harcoltunk. Szerencsére hamarosan Eidur parádés labdát adott, s könnyű dolgom volt a gólszerzéssel.”
Bridge gólját a Chelsea edzője, Claudio Ranieri teljes eksztázisban ünnepelte, a lefújáskor könnyeivel küszködött. „Wayne Bridge gólja után legalább fél percig önkívületi állapotban voltam, őrült boldogságot éreztem. Szinte nem is tudom kifejezni, hogy milyen örömöt okozott – emlékezett Ranieri. – Fantasztikus sikert értünk el, a futballistáim megérdemelték a győzelmet. A nyugalmunk megőrzése volt a legfontosabb; a szünetben is azt hangsúlyoztam: ne aggódjatok, gólt tudtok szerezni.” A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics nem beszélt Ranieri jövőjéről, helyette a gárda „orosz karakteréről” szólt. „Nagyszerűen játszottunk, egy pillanatig sem adtuk fel, harcoltunk a győzelemért. Ez jellemző az orosz emberekre is. Csodálatos sikert értünk el, várjuk a Monacót!”
Arsene Wengernek négy nap alatt ez volt a második súlyos csalódása, szombaton a birminghami FA-kupa-elődöntőben a Manchester United 1-0-ra verte az Arsenalt.
„Nehéz feladat lesz a csalódott játékosok felrázása, pedig pénteken és vasárnap is fontos bajnoki vár ránk – mondta Wenger. – A vereség duplán fájdalmas, a Monaco elbúcsúztatta a Real Madridot, vagyis az elődöntő a vártnál könnyebb lehetett volna. Sajnos éppen akkor találkoztunk a Chelsea-vel, amikor kicsit visszaestünk, míg az ellenfél éppen felszálló ágba került.”
A Monaco két héttel ezelőtt 4-2-re kikapott a Bernabeu-stadionban, vagyis minden a Real Madrid továbbjutását sejtette. Sokáig a viszszavágó sem ígért mást, a 36. percben Raúl gólt szerzett, ám utána lendületbe jött a Monaco, és valósággal elsöpörte a spanyolokat. Giuly gólját követően a 2. félidőben Morientes fejelt a hálóba, majd újfent Giuly volt eredményes, és ez már a franciák továbbjutását eredményezte.
„Történelmi sikert értünk el, de most már nem állhatunk meg. Az elődöntőből is tovább kell jutnunk – adta ki a jelszót Morientes. – Szuper meccs volt, egyértelműen megérdemeltük a győzelmet.” Didier Deschamps edző szintén lelkendezett: „Most is bebizonyosodott, hogy a futballban bármi megtörténhet. Nem kell más, csak a lefújásig hinni a sikerben.”
Carlos Queiroz fájdalmasnak nevezte az eredményt: „Játékosaim nagyon maguk alatt vannak, de el kell fogadniuk a búcsút. Morientes gólja sorsdöntő volt, az ellenfél attól szárnyakat kapott.”

***

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó:
Arsenal–Chelsea 1-2, továbbjutott.: Chelsea 3-2-vel. AS Monaco–Real Madrid 3-1, tj.: Monaco 5-5, idegenben rúgott több góllal. Deportivo La Coruna–AC Milan 4-0, tj.: Deportivo 5-4. Lyon–Porto 2-2, tj.: Porto 4-2-vel.




NB I, 22. forduló
MTK–Újpest 0-1 (0-1). Hidegkuti-stadion, 2000 néző, vezette: Bede. MTK: Végh – Pusztai, Juhász, Komlósi (Wesley, 82.), Rednic (Szabó, 46.) – Zabos, Jezdimirovic, Zavadszky, Rósa – Lengyel (Pisont, 46.), Silva. Újpest: Vlaszák – Szélesi, Juhár, Tamási, Vanczák – Erős, Farkas, Bükszegi (Nagy, 85.), Polonkai – Simek, Rajczi (Feczesin, 60.). Gólszerző: Bükszegi (18.). Kiállítva: Tamási (83.).
Haladás–FTC 0-1 (0-0). Szombathely, 6000 néző, vezette: Kassai. Haladás: Tóth I. – Szűcs M. (Czeglédi, 50.), Lőrinc, Jagodics, Farkas – Szabó Z. (Schimmer, 78.), Kaj, Tóth P. (Róth, 78.) – Tüske, Balaci, Illés. FTC: Szűcs L. – Bognár, Botis, Vukmir – Rósa D. (Kriston, 68.), Somorjai, Lipcsei, Kiss Gy. – Sasu (Tököli, 75.), Gera, Penksa (Leandro, 46.). Gólszerző: Czeglédi (72., öngól).
Győr–Debrecen 1-5 (1-2). Győr, 500 néző, vezette: Ábrahám. Győr: Krass – Regedei, Stark, Kartelo, Makra (Varga Z., 62.) – Németh N., Böjte, Vlajic – Peric (Nicsenko, 83.), Priskin (Oross, 54.), Nagy T. Debrecen: Tomic – Balog, Éger, Flávio Pim, Nikolov – Madar (Kiss Z., 54.), Bernáth (Dombi, 70.), Habi, Halmosi – Bajzát, Bogdanovic (Sándor, 56.). Gólszerzők: Peric (4.), illetve Bajzát (1., 56.), Bogdanovic (17.), Halmosi (75., 83.).
Balaton FC–Pécs 2-0 (1-0). Siófok, 1000 néző, vezette: Arany. Balaton FC: Csernyánszki – Radics, Hegedűs, Kuttor, László – Mészáros, Kovács P., Virág, Györök (Juhász, 21.) – Vörös (Sipeki, 79.), Bajevszki (Sitku, 51.). Pécs: Németh – Sipos, Dienes, Bajúsz, Gaál – Berdó, Pavicsevics (Vranjes, 80.), Pest, Kulcsár (Montvai, 46.) – Koltai (Erős, 54.), Kerekes. Gólszerzők: Kuttor (8.), Sitku (81.).
Videoton–ZTE 2-2 (2-2). Székesfehérvár, 500 néző, vezette: Makai. Videoton: Turi – Fehér (Tereánszki-Tóth, 81.), Koller, Vochin – Szalai T. (Medved, 83.) Tóth B., Dvéri, Szabó T., Voicu (Horváth G., 67.) – Hercegfalvi, Magasföldi. ZTE: Varga Z. – Kocsárdi (Babati, 58.), Sebők V., Csóka, Balog Cs. – Nagy L., Molnár B., Vincze, Koplárovics (Egressy, 77.) – Gyánó (Sabó, 64.), Waltner. Gólszerzők: Szalai (8.), Hercegfalvi (16.), illetve Koplárovics (1.), Waltner (7.).
Békéscsaba–Sopron 3-3 (2-1). Békéscsaba, 1500 néző, vezette: Solymosi. Békéscsaba: Simunic – Schindler, Bánföldi, Udvari, Bujáki (Brlázs, 83.) – Szeverényi (Retek, 91.), Simon, Kovács B., Vincze Z. – Tóth Gy. (Hoffmann, 52.), Javrujan. Sopron: Hajdu – Grósz (Sira, 46.), Lambulic, Hanák, Vasas – Pintér (Balaskó, 30.), Bagoly, Fehér Z. – Cseke (Horváth A., 69.), Muzslay, Huszti. Gólszerzők: Szeverényi (14.), Kovács B. (32., 83., a másodikat 11-esből), illetve Vasas (16., 73.), Balaskó (48.). Kiállítva: Sira (74.).
Az NB I/B 23. fordulójában: Vasas–Kaposvár 1-1, Szeged–Kecskemét 4-2, Bodajk–Szolnok 1-0, Nyíregyháza–DVTK 3-2, Hévíz–Vác 1-0, Dabas–Pápa 0-3, REAC–Balassagyarmat 1-0, BKV Előre–Dunaújváros 1-1, Honvéd–Tatabánya 0-0. Az élcsoport: 1. Honvéd 47 pont/22 mérkőzés, 2. Nyíregyháza 42, 3. Kaposvár 41.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.