A kötelező sikerült Oslóban

-JÉGKORONG-

MTI - Munkatársunktól
2004. 04. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két mérkőzés után négy pontja van a magyar jégkorong-válogatottnak a norvégiai divízió I-es világbajnokságon, de akárcsak a nyitó napon, hétfőn Nagy-Britannia ellen, kedden Belgiummal szemben is alaposan meg kellett izzadnia a győzelemért. Az első napon a fehéroroszok a belgák ellen csalóka győzelmet arattak. A tavaly a második vonalba feljutó csapat ugyan 10-0-ra kikapott az olimpiai 4. helyezettől, ám két harmad után még csak 2-0-ra vezetett a fehérorosz válogatott, s Belgium csupán a hajrára omlott össze.
A tegnapi találkozón viszont nem volt összeomlás, sőt miután már a 27. másodpercben, az első lövést követően vezetéshez jutott az ellenfél, végig szívósan küzdött. Ehhez persze az is kellett, hogy hiába fordított már az első harmadban a magyar válogatott – Ladányi, Horváth és Hoffmann találataival 3-2-re vezetett –, rengeteg helyzetet hagyott ki, s a lelkes belgák remekül használták ki az emberelőnyös lehetőségeket. A második harmadban két alkalommal is betaláltak, így ismét ők vezettek, ekkor 4-3-ra. A védekezésünket kellően minősíti, hogy kilenc lövésből négyszer lehettek eredményesek. A harmad vége előtt Ocskay egyenlítése megnyugtatta a kedélyeket. Az utolsó húsz percben szinte egykapuzott a magyar együttes, s ennek eredményeként Palkovics három perc alatt kétszer is eredményes volt, s ha a vártnál nehezebben is, de a 6-4-es győzelemmel begyűjtötte az újabb két pontot a csapat. A két mérkőzésen szerzett négy pont után felszabadultabbak lehetnek ugyan a játékosok, hiszen az elvárt sikerek mindig ólomként nehezednek rájuk, de a látottak alapján túlzott illúziónk nem lehet. Egyelőre úgy néz ki, nincs olyan kirobbanó formában Dusan Kapusta szövetségi kapitány együttese, amellyel eséllyel vehetné fel a harcot a hazai pályán feljutásért küzdő norvégokkal s az ugyanilyen célt maguk elé tűző fehéroroszokkal szemben. Ma szünnap lesz a világbajnokságon, majd csütörtökön 19.30-kor (Duna TV, 19.50-től) éppen a skandináv csapat lesz az ellenfél.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.