A minisztérium védi az igazságtalanságot

B i r k ó z á s A sikeres magyar sport szégyene Gutman József mesteredző esete. Az idős tréner három éve küzd az igazáért, és hiába igazolta jogosságát az edzői életjáradékra, a Magyar Olimpiai Bizottságtól kezdve a Magyar Edzők Társaságáig több szervezet, a sportminisztérium görcsösen védi azt a téves előterjesztést, amely szerint nem Gutman József irányításával nyert olimpiai bajnokságot 1992-ben a birkózó Repka Attila.

Salánki Miklós
2004. 04. 30. 19:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte hihetetlen, de még mindig nem kaphatja meg a kiérdemelt edzői olimpiai életjáradékot Gutman József, akinek a kálváriája 2001-ben kezdődött. A magyar birkózósport szégyenfoltjáról már korábban beszámoltunk, arról, hogy a sportág vezetése ugyan tisztában volt azzal, a barcelonai olimpián a kötöttfogású birkózás 68 kg-os súlycsoportjában győztes diósgyőri birkózó klubedzője Gutman József mesteredző volt, mégis elfogadta a hálátlan versenyző előterjesztését, amely szerint Görcsös Józsefnek köszönheti sikerét, és ezért neki jár az életjáradék. Amikor ez kiderült, többen úgy gondolták, hogy ez a félrevezetés gyorsan tisztázódik, és az idős edző erkölcsi és anyagi elismerésben részesülhet. A sportminisztérium azonban ahelyett, hogy orvosolta volna a jogtalanságot, a jog segítségével próbálja megfosztani jussától a mesteredzőt. A két évvel ezelőtt kezdődő pereskedést a minisztérium megnyerte, a Legfőbb Ügyészség a Legfelsőbb Bírósághoz fordult per-felülvizsgálati kéréssel, az újabb tárgyalás várhatólag a hónap végén lesz.
A minisztérium magatartása azért is érthetetlen, mert a Magyar Birkózószövetség jelenlegi vezetésén kívül több szervezet és kiemelkedő sportoló igazolta azt, hogy Gutman József volt Repka Attila edzője. A Magyar Olimpiai Bizottság mellett Gallov Rezső, az OTSH volt elnöke, Bíró Mihály, a birkózó- szövetség volt elnöke, Köpf Károly, a szövetség volt főtitkára, Szőnyi János, a válogatott szövetségi kapitánya, Kopcsek Imre, a Diósgyőri Birkózó Klub korábbi elnöke. Ők a bíróságon is tanúskodtak arról, hogy Gutman készítette fel Repkát a barcelonai olimpiára. Ezenkívül a birkózósport kiemelkedő versenyzői és szakírói is aláírásukkal tanúskodtak Gutman mellett. Az aláírók között található Polyák Imre, Kocsis Ferenc, Varga János, Növényi Norbert olimpiai bajnokok, a barcelonai olimpiáról tudósító Novotny Zoltán és Szekeres István.
A 66 éves Gutman Józsefnek nincsenek megélhetési gondjai, s három éve elsősorban nem anyagi haszonszerzés miatt küzd az igazáért, hanem, mert úgy érzi, edzői pályafutását megbecstelenítették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.