Iványi Dalma, Allison Tranquilli, Károlyi Andrea, Ambrus Erzsébet, Albena Branzova. Akár egy mozgékony, nem a centerjátékra építő pécsi kezdőcsapat is lehetne. Az öt kiváló játékos azonban – a hónapok óta odahaza lábadozó amerikai Andersonnal – nemhogy pályára lépne a labda feldobásának pillanatában, hanem még a cserepadra sem ül le ma Miskolcon a Diósgyőr elleni bajnokin. Az ok? A baranyaiak által régóta szapult középszakasz.
A Rátgéber László irányította társaság már bizonyosan az élről kezdi a rájátszást, így a nagy sikerű Euroliga Final Fourt, az elképesztő mennyiségű meccset követően pihentetheti ászait a szakvezető. Persze pihentetésről voltaképpen csupán a szuperdöntő legjobb irányítójának választott Iványi esetében beszélhetünk, hiszen a többiek kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódnak.
„Ismét bebizonyosodott, hogy a középszakasz mennyire értelmetlen volt, hiszen három fordulóval a vége előtt tét nélküli meccsek sorát játszszák a csapatok” – fejtette ki véleményét a pécsi klub honlapján Fűzy Ákos, a vasutasok segédedzője. Való igaz, az új lebonyolítás nem vált be, hiszen a csapatok közötti különbségek a középszakasz kezdetére kialakultak: Pécs–Diósgyőr és Szolnok– Sopron elődöntők lesznek.
A pécsi cseresor lép pályára Miskolcon
K O S Á R L A B D A
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!