Bronzot érő küzdőszellem

K O S Á R L A B D A Nagyon akarták, nagyon megküzdöttek érte, és sikerrel is jártak. A pécsiek a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjében megszerezték a bronzérmet, miután a cseh Brno ellen fantasztikus hangulatban 69-65-re nyertek. Az aranyérmet a Valenciannes szerezte meg, miután a döntőben 93-69-re legyőzte a Gdynia csapatát.

Amler Zoltán
2004. 04. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cseppet sem hagyott alább az őrület, hiába no, Pécsett imádják a kosárlabdát. Rajongásig szeretik a város büszkeségét, a Rátgéber László irányította társulatot. Senkit sem érdekel, hogy ez „csak” a bronzmeccs, ugyan úgy zeng, zúg a csarnok, mintha a nagydöntő volna. Három esztendeje Messinában is Pécs–Brno összecsapást rendeztek az Euroliga harmadik helyéért, akkor is a mieink örülhettek az éremnek. Kell-e mondani, most is ebben a koreográfiában vívnak, amint a labdafeldobás előtt a mester fogalmazott: „Ezért a csodálatos közönségért is küzdenünk kell.”
A rajt remek, nem úgy mint a Valenciennes ellen: 2-0, 6-4, majd 9-6 áll a táblán. A görcsös akarás helyett felszabadult játékot láthatunk, több mint biztató. Persze a lengyel Gdynia ellen botló cseheket sem szabad leírni, Machova vezérletével pillanatok alatt fordítanak, húznak el az első tíz percet követően, viszont 25-19 oda.
Mi történhetett? – fogalmazódik meg a kérdés nem sokkal később. A rivális ugyanis a folytatásban még inkább beindul, kihasználja a pécsi bakikat, s már 32-22-re vezet. Tíz pont, meglepő különbség. De nem sokáig! Iványi, Boiko, majd Ambrus is pontos, már csak kétpontos a hátrány (igaz, közben Keller már a negyedik személyi hibáját gyűjti be), mintha hullámvasúton ülnénk. Ambrus duplájával már itt az előny, aztán jön a fáradhatatlan Iványi Dalma. Az irányító tarthatatlan, tizennyolc pont, két tripla, négy lepattanó és egy gólpassz a neve mellett két negyed alatt, bámulatos produkció. A 40-37-es vezetés kiharcolásában neki van a legnagyobb szerepe, ő, aki talán a legelkeseredettebb az elszalasztott aranyparti miatt, úgy zakatol, mintha élete függne ettől a találkozótól.
Szünet után Tranquilli és Branzova is aktivizálja magát, de a Brno tapad a Pécsre, nem adja olcsón a bőrét: 52-53-mal kezdhetik meg a felek a végső menetet.
A hangulat fergeteges, kapaszkodni kell, nincs mese. Ezt Boiko is tudja, most ő veszi hátára a csapatot, kétség sem férhet hozzá, ezúttal végre jól teszi a dolgát. Végre Iványi is „megszólal”, négyet tesz rá az eddigi tizennyolc pontjára (eközben már tizedik lepattanóját gyűjti be), majd Béres pontjai már 66-61-et eredményeznek. Az idő fogy, egyre feszültebb a légkör, közel az érem. A végjátékban nem is csúszik hiba, ezúttal már nem fordul többet a kocka, Branzova triplája mindent eldönt. Károlyi és Anderson nélkül bronzérmes a Pécs, ami a női európai kosárlabdát figyelembe véve elismerésre méltó teljesítmény.
Női Euroliga, Négyes döntő, Pécs. A 3. helyért: Pécs–Brno
69-65. Döntő: Valenciennes (francia) –Gdynia (lengyel) 93-69.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.