Gyanakodott a bukmékeriroda

-LABDARÚGÁS-

2004. 04. 07. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már tisztázódtak a legfontosabb kérdések a labdarúgó NB I alapszakaszának utolsó fordulója előtt. Egyértelmű volt, hogy a Ferencváros, az MTK, a Balaton FC, a Debrecen, az Újpest és a Sopron a felsőházban, míg a Pécs, a Videoton, a Győr, a Zalaegerszegi TE, a Békéscsaba és a Haladás az alsóban kezdheti meg a rájátszást.
Az éllovas Ferencváros Szombathelyen vendégszerepelt, az osztályozótól leginkább fenyegetett Haladás ellen, míg a zöld-fehéreket három pont hátránnyal követő MTK a Hungária körúton lépett pályára az Újpest ellen, s a vendégcsapat folytatta jó tavaszi sorozatát. A másik 38 pontos csapatnak, a siófoki Balaton FC-nek könnyebb volt a dolga, legalábbis papíron. A már mindenképpen alsóházi tag Pécs ellen mérkőzött – otthon.
Közben a gyanú árnyéka vetődött több mérkőzésre. A Szerencsejáték Rt. szerint ugyanis a bundázás gyanúját is felvetheti, hogy „koncentrált, nem szokványos” fogadási sorozatot észleltek a tippmixen szereplő négy mérkőzés esetében, ezért a játékszervező úgy döntött, a Békéscsaba–Sopron és az MTK–Újpest találkozón a hazai, a Haladás–FTC és a Videoton–ZTE összecsapásoknál pedig a vendéggyőzelemre nem lehetett fogadni.
Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga elnöke elmondta, már tettek lépéseket. Ennek értelmében a liga írásban kérte a Szerencsejáték Rt.-t, hogy a rájátszás mérkőzéseit – a bajnokság tisztaságát megőrzendő – törölje a tippmix programjából.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.