Ismét Michael Schumacher és a Ferrari

F O R M U L A – 1 A Formula–1 idei harmadik futamára került sor Bahreinben. Kiderült, a Ferrarinak mindegy volt, hol rendezik a futamot. Az olasz istálló – Michael Schumacher és Rubens Barrichello – fölényes győzelmet aratott. Baumgartner Zsolt a 47. körben műszaki hiba miatt feladta a futamot.

MTI
2004. 04. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sok újat nem láthatott a sivatagban másfél év alatt felépített pálya közönsége, az ottani körülményeket figyelembe véve „hűvös” időben megrendezett futamon. Alig volt több, mint 30 fok, így aztán a motoroknak legalább a hőmérséklettel nem kellett megküzdeni. Persze, a látottak alapján a csúcstechnológiát és szuperversenyzőket alkalmazó Ferrarinak ezúttal is mindegy volt, milyen viszonyok között száguld.
Az már a szombati időmérőn kiderült, hogy a két piros autó az első sorból rajtolhat. Tegnap aztán az is egyértelművé vált, hogy Schumacher és Barrichello ismét megosztozott a dobogó első és második fokán. A rajt után a Ferrarik megőrizték vezető pozíciójukat. Ami a mezőny végét illeti, Baumgartner a 19. helyen zárta az első kört, míg az erről a helyről rajtolt Räikkönen már az első kanyarig feljött a 14.-re. A negyedik körben a két Ferrari különversenyében Schumacher már 3,6 másodperccel vezetett Barrichello előtt. Nem volt azonban ilyen sikeres a másik Schumi. Ralf a 6. körben megelőzte Szatót, de a japán autójának a kereke eltalálta a Williams-BMW-t, a német kicsúszott a pályáról, majd feladta a versenyt.
Nem sokat kellett várni a Mercedes újabb bukására. Az idén még pont nélküli Räikkönen motorja lángolni kezdett, a finn is feladta. A 12. körben M. Schumacher már közel 12 másodperccel vezetett a csapattársa előtt, majd újabb hat után lekörözte Baumgartnert, aki a 18. helyen autózott. Ekkor még bízhattunk abban, hogy Zsolt befejezi a futamot, ám csalódnunk kellett. A 47. körben ugyanis az autó motorja felmondta a szolgálatot.
Az utolsó körökben, látva a tökéletes Ferrarikat, egyértelmű volt, hogy Schumacher nyeri a sivatagi száguldást.




A Bahreini Nagydíj végeredménye:
Az állás 3 futam után. Pilóták:Istállók:

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.