Itt a második felvonás

V Í Z I L A B D A Függöny fel, következzék a második felvonás ma a Kőér utcai uszodában, ahol a Honvéd és a Vasas eldönti, melyikük kerül a legrangosabb európai kupa, az Euroliga négyes döntőjébe (m2, 18 óra). Két héttel ezelőtt az első ütközetet 7-6-ra a Komjádiban a Kovács István vezette Dinamo nyerte, ám az angyalföldieket ennek ellenére nem szabad leírni, hiszen a klasszisok, mint tudjuk, bármikor bármire képesek.

Amler Zoltán
2004. 04. 28. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Márpedig klasszisokban nincs hiány. Sem itt, sem ott. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, kis hazánk nagy kedvencei néznek egymással farkasszemet, esélyekről beszélni esetükben badarság volna. Csupán a száraz tényeket illik rögzíteni: eszerint az odavágón aratott 7-6-os Honvéd-diadalnak köszönhetően 1-0-ról indul az újabb csata. Csak a rend kedvéért: a pólóban az idegenben lőtt több gól nem oszt, nem szoroz, azaz minimális különbségű Vasas-győzelem esetén hosszabbítás következne.
Gyanítható, hogy mindkét csapat eltekintene ettől, és a rendes játékidőben akarja kivívni a továbbjutást. Az energiára ugyanis nem csak a kupa szuperdöntője miatt lesz szükség. A nyári válogatott kötelezettségek mellett elég csak megemlíteni a bajnoki finálét, amelynek szereposztása „természetesen” ezúttal sem változott. A tempó gyilkos, hiszen már most vasárnap startol a három győzelemig tartó párharc a Margitszigeten.
A hazaiak szokás szerint „elbújtak a világ elől”, a mérkőzést megelőző 48 órát együtt töltik, amint hangoztatták: „Jó, hogy nálunk az előny, ám ettől nem szabad elbízni magunkat, újra nyernünk kell.” Egy népszerű szavazáson az előző hónap legjobb sportolójának választott centerfenomén, Molnár Tamás a csapat internetes lapján egyértelműsítette: „Csak a győzelemre szabad gondolni, mert döntetlenre játszani veszélyes lenne!”
A túloldalon, a Vasas pólósai az év eleji Kőér utcai bajnoki fellépésüket hangoztatták, amikor is két góllal idegenben felülmúlták vetélytársukat. A győzelem megismétlése érdekében edzőtáborozott a csapat, a válogatott Kemény Dénes szövetségi kapitány által „felfedezett” és közkedvelt Balatonfűzfőn, majd felkészülési meccseket vívott a szintén Euroliga-negyeddöntő visszavágó előtt álló szerb-montenegrói Jadrannal. A szakvezető Kásás Zoltán ezúttal az első percektől fogva harcba dobhatja balkezes bombázóját, az első partin betegsége miatt csak csereként beszálló Madaras Norbertet is, azaz a két gárda hiányzó nélkül várja a kezdő sípszót. De vajon melyikük számára jelenti majd a nemzetközi végállomást?

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.