Nem volt könnyű dolga Dusan Kapusta szövetségi kapitánynak a norvégiai divízió I-es világbajnokság zárónapja előtt, hiszen a fehéroroszok elleni találkozó befejező harmadára teljesen összeomlott az együttes, emiatt következett be a 7-1-es súlyos vereség, de az utolsó találkozóra, a hollandok ellen össze kellett szednie magát a csapatnak ahhoz, hogy a bronzérmet megszerezze. A feljutás, a lapzárta után befejeződött Norvégia– Fehéroroszország összecsapáson dőlt el, ám a 3. helyért is érdemes volt küzdeni. A becsület mellett a pénz is motiválhatta a játékosokat, ugyanis a szövetség csupán a dobogós hely megszerzéséért ajánlott fel prémiumot. A hollandok ellen feltétlenül győzni kellett a bronzéremhez és az ötmillió forintos elismerés kiharcolásához.
Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a magyar csapat, s Ocskay, valamint a gólkirályi címért is harcban lévő Ladányi találatával 2-0-ra elhúzott a válogatott. Az előny a második harmad közepéig tartott ki, a 22. percben egyenlítettek a szívósan küzdő hollandok, de két perccel később Ladányi passzából Peterdi ismét megszerezte a vezetést (3-2). Fordulatosan alakult a folytatás is, Palkovics góljával növelte előnyét a magyar csapat, ám a harmad közepéig másodszor is behozták a hátrányt a hollandok (4-4), s miután ez maradt a végeredmény – a rosszabb gólkülönbség miatt –, meg kellett elégedni a 4. hellyel.
A csoportból Belgium esett ki, miután az utolsó fordulóban 6-0-ra kikapott Nagy-Britanniától.
Miközben a magyar válogatott még Oslóban küzdött, szombaton megérkezett Budapestre az A csoportos világbajnokságra NHL-sztárokkal készülő címvédő, Kanada. A prágai vb előtt nálunk edzőtáborozó csapat Káposztásmegyeren edzett, s a nyilvános gyakorlásra több száz szurkoló volt kíváncsi. A sztárok nem is okoztak csalódást a hokirajongóknak, mert pazar megmozdulásokkal kápráztatták el őket, s ezt látva gyanítható, hogy a keddi Magyarország–Kanada találkozó különleges élmény lesz.
Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben – üzenik Magyar Péternek a bicskei áldozatok
