Jobb időre várnak a kenusok, mert a kétszer három hetes dél-afrikai edzőtáborozás után eddig itthon hideg, hűvös időben készülhettek a ráckevei Duna-ágon. Lassan már egy évtizede ígérik, hogy a Csepel Hollandi úti vízi telepét felújítják, de a világ legjobb kenusai még mindig a düledező csónakházban öltözhetnek át…
A kenusok tavalyi világbajnoki szereplése nem könnyítette meg az olimpiai csapat kialakítását, mert egyesben versenyzőink nem tudtak beleszólni az érmek elosztásába, olimpiai kvótát sem szereztek, Kolonics György és Kozmann György kettesben ötszáz méteren negyedik lett, ezren pedig bronzérmet nyert. A világ egyik legeredményesebb kenusa, Kolonics György már negyedik olimpiájára készülhet. Az elsőn, Barcelonában csak párosban indult, 1996-ban Horváth Csabával arany- és bronzérmet nyert kettesben, ezután viszont váltott, s legutóbb Sydneyben egyesben nyert aranyérmet ötszáz méteren. S hogy mindez nem csupán kiugrás volt, azt bizonyította, hogy a következő két világbajnokságon ezüstérmes lett. Tavaly viszont megszakadt Kolonics György sikersorozata, a világbajnokságon egyesben csak kilencedikként ért célba, viszont Kozmann Györgygyel párosban bronzérmes lett. Mindezek után Ludasi Róbert úgy látja, hogy tanítványának ebben az évben csak a párosra kellene összpontosítania, mert Kozmann Györggyel mindkét távon éremszerzési eséllyel indulhatna Athénban. A címvédő kenus azonban szeretné magát kipróbálni egyesben is ötszáz méteren, s mellette párosban versenyezne ezren. Felvetődik: vajon az edző ezt a vitás kérdést miért nem zárja le határozottabban?
– Ennek semmi értelme nem lenne – magyarázta Ludasi Róbert. – Kolonics Gyuri tapasztalt, sikeres versenyző, akinek a véleményét döntően figyelembe veszem az olimpiai egységek kialakításánál. Úgy látom, a négy olimpiai versenyszám közül egyedül az ezer páros indulása nem kérdéses, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy a Kolonics, Kozmann párost itthon megelőzzék. A két egyéni szám viszont teljesen nyílt, ezer méteren tanítványom, Joób Márton nagy csatát vívhat már az Európa-bajnoki kiküldetésért Fürdök Gáborral és a rutinos Zala Györggyel.
Az edző szerint ez a nézeteltérés nem hátráltatja a felkészülést, Koloniccsal továbbra is kitűnő a kapcsolata, és mindkettőjük érdeke, hogy a legjobb megoldást válasszák. Az olimpiai bajnok elmondta, előfordulhat, hogy már a szolnoki válogatón sem próbálkozik az egyessel, hanem már az elkövetkező hetek edzésein mutatott eredmények alapján eldől, hogy csak párosban készül Athénra.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
