Magyar sztárok a teniszakadémián

T E N I S Z

2004. 04. 23. 21:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szombaton és vasárnap a selejtezőket, hétfőtől a főtábla mérkőzéseit játsszák a 110 ezer dollár összdíjazású Tippmix Budapest Grand Prix női tenisztornán, amelyen szinte a teljes magyar élmezőny pályára lép. A tornán ugyan a világranglistán 27. helyen álló Emilie Loit lesz az első kiemelt, ám az igazi szenzáció, hogy a legjobb magyar teniszezők is pályára lépnek. A 2. helyen kiemelt Mandula Petra – aki sérülés miatt nem utazhatott el a Fed-kupacsapattal Athénba – elmondta, ez az egyetlen olyan hazai torna, amelyen részt vesz, éppen ezért különösen fontos. Mellette a 48. helyen álló Kapros Anikó, valamint a 65. Czink Melinda alanyi jogon szerepel a főtáblán, Gubacsi Zsófia pedig szabadkártyát kapott. Rajtuk kívül Németh Virág és Szávay Ágnes a selejtezőből próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.
– Természetesen az a célom, hogy jó eredményt érjek el az egyik legkedvesebb versenyemen, hogy még jövő szombaton és vasárnap is láthasson a közönség és a szüleim, akiknek kevés alkalmuk van arra, hogy élőben figyeljék a játékomat. A párosban tavaly megszerzett címemet is szeretném megvédeni; az idén Barbara Schett-tel próbálunk szerencsét – mondta Mandula Petra.
A tornát tavaly a spanyol Magui Serna nyerte meg, párosban viszont Mandula az ukrán Jelena Tatarkovával diadalmaskodott. A bajnok egyesben 16 ezer dollárt kap, míg a finálé vesztese kilencezerrel vigasztalódhat. Hétfőtől péntekig 10 órakor kezdődik a program, az utolsó két napon egyformán 11-től játszanak.

A magyar női teniszválogatott kikapott Fehéroroszországtól a Fed Kupa euroafrikai zóna I. csoportjában, Athénban. Temesvári Andrea csapata így csoportmásodikként jutott tovább. Egyesben előbb Nagy Kyra, majd Czink Melinda szenvedett vereséget, ezzel az együttes behozhatatlan hátrányba került. A magyar csapat már a keddi, Dánia elleni győzelemmel kiharcolta a továbbjutást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.