Felségterülete a salak, ez nem lehet vitás. Hazánk első számú női teniszezője, a világranglista 44. helyén álló Mandula Petra főként ezen a talajon ér el az utóbbi években szép sikereket (illik megjegyezni: játéka évről évre fejlődik, így más borításon is képes kiugró eredményre), nem véletlen, hogy izgatottan várja a másfél hónap múlva rajtoló Roland Garrost. Az évad második Grand Slam-tornáján merész tervei vannak; addig járja a világot, gőzerővel készül a megméretésre.
A párizsi célok elérésében sokat segíthetnek az úgynevezett felkészülési napok, hiszen Petra oly közel van a tűzhöz, hogy a tornákon való esetleges jó szereplés kiemelt státusba repítheti a soros Grand Slam-viadalon!
„Nem tagadom, nekem is eszembe jutott ez, de sokat kell még tennem érte, például jó néhány ranglistapontomat meg kell védenem addig” – magyarázza az egyesült államokbeli Amelia Islanden zajló, több mint félmillió dollár összdíjazású WTA-tornán a legjobb 16 közé jutó Mandula. A kemény pályás versenyek sorozata után salakon azonnal a húrok közé csapott, és mentális erejét is bizonyítva a hazaiak egyik kedvencét, Amy Fraziert kiélezett csatában, két rövidítéses játékban 7:6, 7:6-ra verte a második fordulóban. A skalp értékes pontokat hoz a konyhára, olyanokat, amelyek az áhított kiemelést hivatottak elősegíteni. Honfitársaink közül legutóbb 1987-ben Temesvári Andrea indulhatott kiemeltként Grand Slam-tornán, az ő nyomába igyekszik Mandula.
Jó úton jár, annak ellenére, hogy a nyolcaddöntőben nem sikerült az újabb bravúr. A világranglista kilencedik helyén álló orosz Petrova túl nagy falat volt számára (1:6, 4:6), ám szomorkodásra nincs oka. Már csak azért sem, mert párosban lapzártánk után az elődöntőbe jutásért játszott az amerikai Meline Tu oldalán.
Másodfokúra mérsékelték a harmadfokú meteorológiai riasztásokat
