Verőfényes napsütés fogadta tegnap a Római Teniszakadémián a pályára lépőket, nem hiába reménykedett Márky Jenő versenyszervező, hogy a szokottnál két héttel később sorra kerülő viadalon nem az eső játssza a főszerepet. Az elmúlt esztendőben az égi áldás gyakran zavarta meg a versenyt.
Elsőként Kapros Anikó lépett pályára, s a horvát Silvija Talaja ellen szinte csak bemelegített, a harmadik helyen kiemelt magyar játékos minden tekintetben jobb volt ellenfelénél, és két sima szettben nyert.
– Élveztem a játékot, nagyon klassz itthon teniszezni, időnként még ki is integettem a szurkolóknak – mondta Kapros Anikó.
Még nála is simábban nyert Mandula Petra, aki a francia Virginie Razzanót verte ugyan csak két szettben, de a másodikban még gémet sem engedett ellenfelének.
– Ideális időnk volt, remélem, kitart a hét végéig, bár a salak az elmúlt hetek esőitől egy kicsit felázott és puhább volt a kelleténél.
Elégedetlen lehetett a pályával, de talán leginkább saját magával Gubacsi Zsófia, aki az olasz Flavia Penettától kapott ki két szettben. Nála is bosszúsabb lehetett Nagy Kyra, aki az ausztrál Samantha Stosurral szemben maradt alul, pedig nyerhetett volna. A második szettben már a mérkőzésért küzdött az ausztrál, ám végül Nagy Kyra fordított, s 7:5-tel egyenlített, majd a harmadik szettben 4:2-re is vezetett, ám elfáradt, türelmetlenné vált, s végül 6:4-re kikapott.
Tippmix Budapest Grand Prix, egyes, 1. forduló: Penetta (olasz)–Gubacsi 6:3, 6:4; Kapros (3. kiemelt)–Talaja (horvát) 6:3, 6:4; Mandula (2.)–Razzano (francia) 6:4, 6:0; Stosur (ausztrál)–Nagy Kyra 6:4, 5:7, 6:4. Páros, 1. forduló: Foretz, Razzano (francia)–Czink Melinda, Kapros Anikó 6:2, 6:1.
Manduláék sütkéreztek
T e n i s z Kedden a Tippmix Budapest Grand Prix 110 ezer dollár összdíjazású versenyen az első forduló küzdelmei zajlottak, s a magyarok közül egyéniben Mandula Petra és Kapros Anikó esélyeshez méltó játékkal nyert, míg Gubacsi Zsófia, valamint Nagy Kyra kikapott és búcsúzott.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!