Dusan Kapusta, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a vártnál nehezebb győzelmek ellenére elégedett lehet játékosai teljesítményével a norvégiai divízió I-es világbajnokságon, annál is inkább, mert a négy ponttal már igazán nyugodtan játszhat a következő napokban az együttes. Idegeskedjenek az ellenfelek, mindenekelőtt a hazaiak, akik a második játéknapon hatalmas meglepetésre csak 4-4-es döntetlent játszottak a britekkel. Az esélytelenebb vendégek már 3-1-re is vezettek, s bár a norvégok az utolsó harmadban 4-3-ra fordítottak, nem tudták begyűjteni a két pontot, mert három perccel a vége előtt a britek egyenlítettek.
Ennek tükrében alaposan felértékelődött a britekkel szemben kikínlódott 5-3-as siker, hiszen a norvégok lépéshátrányba kerültek – nemcsak velünk, hanem elsősorban az eddig pazar teljesítményt nyújtó fehéroroszokkal szemben –, s a ma este 19.30-kor sorra kerülő találkozón feltétlenül győzniük kell válogatottunk ellen, hogy megőrizzék esélyüket a feljutásra. (A mérkőzést a Duna TV 19.50-től közvetíti.)
Most jön a neheze
J É G K O R O N G
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!