Ha nem esik, ma a Római Teniszakadémián a selejtezőkkel megkezdődik az esztendő legjelentősebb hazai teniszversenye, a Tippmix Budapest Grand Prix. A 110 ezer dollár összdíjazású viadalon ezúttal nem a külföldi indulók lehetnek a legnagyobb sztárok, hanem azok a magyar versenyzők, akik az utóbbi esztendőkben a Grand Slam-viadalokon is feltűnést keltő eredményeket értek el, így négyen is a főtáblán kezdhetnek.
– A tengerentúli tornák után mostantól Európában rendezik a nagy versenyeket, ezért az egész nemzetközi mezőny átköltözött ide, és még a legjobb húszból is többen szívesen eljöttek volna Budapestre – mondta a viadal házigazdája, Márky Jenő. – Nekünk viszont az a legfontosabb, hogy a magyar versenyzők minél jobb lehetőséghez jussanak.
Az idén a megszokottnál két héttel később kerül sor a budapesti viadalra, s a rendezők abban bíznak, hogy már kedvezőbb időjárás fogadja a résztvevőket.
Kisebb szenzációt jelenthetett volna, ha az egykori klasszis, Temesvári Andrea vállalta volna az indulást párosban. A jelenlegi szövetségi kapitányt Marosi Katalin szerette volna társnak megnyerni, ám Temesvári – bár tetszett neki az elképzelés – családi program miatt nem tudta vállalni a fellépést.
Ukrajna lesz a magyar női teniszválogatott ellenfele a Fed-kupa euroafrikai zóna I. csoportjának mai rájátszásán Athénban. Ekkor eldől, hogy melyik csapat játszhat júliusban a világcsoportba jutásért.
Négy hazai játékos a főtáblán
T e n i s z
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!