Röviden

MN
2004. 04. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kupadöntő
A Magyar Labdarúgó-szövetség úgy döntött, hogy jövő szerdán 17:30 órától játssza a Magyar Kupa döntőjét a címvédő Ferencváros és a Honvéd. A két együttes a Puskás Ferenc Stadionban találkozik. (MTI)

Kovács Antal viheti a zászlót
A május 29-i fogadalomtétel során, amelyen a hagyományoknak megfelelően a paralimpiára készülők is részt vesznek, két olimpiai bajnok, Nagy Tímea párbajtőrvívó és Benedek Tibor, a vízilabda-válogatott csapatkapitánya mondja az esküt, s az ugyancsak ötkarikás győztes kenus Kolonics György tartja majd a zászlót a Nemzeti Színházban. Augusztus 13-án, az olimpiai stadionbeli ünnepélyes megnyitón a negyedszer részt vevő Kovács Antal cselgáncsozó aranyérmes emeli majd magasra a zászlót a felvonuló csapat élén. (MTI)

Biztosítás Athénra
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 143 millió eurós biztosítást kötött arra az esetre, ha szervezési hibák vagy egyéb, előre nem látható okok miatt elmaradnának az athéni játékok augusztusban. A szerződésben rögzített kockázati tényezők közé tartozik minden olyan terrortámadás, földrengés, árvíz és földcsuszamlás, amely részben vagy egészben megakadályozhatná a seregszemle lebonyolítását. (MTI)

Szolnoki siker
A női kosárlabda NB I rájátszásában a Szolnok 81-49-re legyőzte az Euroliga negyeddöntőjéig jutott Orsi-Sopront. (MTI)

Button lehet az utód
A Ferrari csapatnál a hatszoros Formula–1-es világbajnok Michael Schumacher lehetséges utódjai között tartják számon a brit Jenson Buttont, jelentette ki Ross Brawn technikai igazgató. Az idén százszázalékos, 35 éves német klaszszis, akit 2006-ig köt szerződés a maranellói istállóhoz, még nem döntött arról, hogy mikor vonul vissza. (MTI)

Újabb pályázat
A Magyar Jégkorongszövetség elnöksége tegnapi ülésén úgy határozott, hogy pályázatot nyújt be a jövő évi divízió I-es világbajnokság rendezésére. Az illetékesek a csehországi
A csoportos vb után döntenek a rendezőről. (MTI)

Vereséggel kezdtek
A rennes-i Európa-bajnokságon vereséggel kezdte szereplését a magyar fallabda-válogatott. A Krajcsák, Fülöp, Welesz, Kovács összeállítású csapat 3:1-re kapott ki Olaszország legjobbjaitól. (MN)

Tavaszi futás
A Futapest Klub május 1-jén, szombaton 11 órától a Nógrád megyei Becskén rendezi meg a Tavaszi Cross-5 versenysorozat 2. fordulóját. (MN)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.