Udvarolnak az edzők az elődöntő előtt

L A B D A R Ú G Á S

Szabó Tamás
2004. 04. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Marcell Desailly és Didier Deschamps sok mindent nyertek együtt. Közösen örülhettek Franciaország világ- és Európa-bajnoki címének, valamint 1993-ban a Marseille-jel a Bajnokok Ligája elődjét, a BEK trófeáját is elhódították. Ma este, a BL első elődöntőjében szemben állnak egymással, Deschamps a Monacót irányítja, Desailly a Chelsea hátvédsorát rendezgeti (tv: Viasat3, 20.45, élő közvetítés). Deschamps egyébként szerepelt a Chelsea-ben is, játékosként 2000-ben FA Kupa-győztes volt, vagyis abszolút ismerősként várja az angol gárdát. „Harminc nemzetközi szintű játékos alkotja a Chelsea keretét, az idén valamenynyi idegenbeli mérkőzését megnyerte a BL-ben, ezeken csak öt gólt kapott. Nincs akkora tekintélye, mint a Real Madridnak, de legalább olyan nehéz dolgunk lesz ellene” – vélekedett Deschamps.
A londoniak edzője, Claudio Ranieri is udvarolt egy kicsit az ellenfélnek: „Remek csapat a Monaco, jó játékosokkal és veszélyes csatárokkal. A középpályás, Giuly például Zolához hasonlítható, ő is egy varázsló.”
Deschamps nem számíthat a középhátvéd Squillaci játékára, visszatérhet azonban a gólvágó, Nonda, aki a Real ellen a második félidőben már pályára lépett. Ranierinek több problémája van: a hátvéd, Terry játéka kérdéses, de Gallas, Duff és Gudjohnsen szereplése sem biztos. Nagy veszteség lehet Makelele is, ő a bal térdét fájlalja. Pozitívum lehet a két argentin, Verón és Crespo visszatérése, ha Ranieri úgy gondolja, akkor a kezdőcsapatban számolhat velük.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.