Új uszoda helyett fesztivál készül…

Ú S Z Á S

2004. 04. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap rendhagyó helyszínen, a Parlamentben megalakult a 2006-os budapesti úszó Európa-bajnokság szervezőbizottsága. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, a kontinensbajnokság egyik védnöke elmondta, bízik abban, hogy az Eb nemzeti ügy lesz. Gyurcsány Ferenc sportminiszter ismét érdekes számtanórát tartott, ugyanis egy évvel ezelőtt még úgy számolt: egy nagynál több a három kicsi, a 7,5 milliárd forintos korszerű úszócentrum helyett felújítják a Hajós Alfréd és a Spartacus Kőér utcai létesítményét, Lágymányoson pedig új uszodát építenek. A Draskovics-csomag azonban meghiúsította az építkezést, egyelőre csak az biztos, hogy a Hajós Alfréd uszodát nem csupán korszerűsítik, hanem bővítik is. Gyurcsány szerint viszont a „kevesebb több lesz”, s a tervezett 7,5 milliárd forint negyedéből megfelelő feltételeket biztosítanak a kontinensbajnoksághoz. A sportminiszter ígéretet tett: arra törekszenek, hogy a Kőér utcai uszodát is korszerűsítsék. Nem csupán a jelenlegi sportvezetés szégyene, hogy Európa legjobb úszói kénytelenek viszszatérni a negyvenhat évvel ezelőtti helyszínhez, mert 1958-ban is a margitszigeti szabadtéri uszodában bonyolították le az Eb-t.
Schmitt Pál, a MOB elnöke elmondta: sajnálja, hogy a jelenlegi sportvezetés teljesen lemondott az olimpia megpályázásáról, amelynek egyik létesítménye lett volna a lágymányosi úszócentrum. Az elnök a magyar úszósport élmezőnyét és utánpótlását képesnek tartja arra, hogy sikereivel emlékezetessé tegye a 2006-os kontinensbajnokságot.
Gyárfás Tamás, a szövetség és a szervezőbizottság elnöke remek csapatot hozott össze, a bizottság minden tagja kiváló szakember. Az ülésen vendégként részt vett Risztov Éva is, akinek feladata az lesz, hogy jól felkészüljön az Eb-re. S talán neki és edzőjének, Turi Györgynek a tennivalója a legnehezebb, hiszen a verseny sikere elsősorban úszóink eredményességén múlik. Mert ugyan lesz vízi fesztivál, fellép majd a Száztagú Cigányzenekar, de mindez csak háttér az eredmények mellett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.