Mosolygósak, vidámak, felszabadultak voltak a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői a tegnapi sajtótájékoztatón. Több okuk is lehetett erre, mert végre nem a sikertelenséget, a vereséget kellett megmagyarázniuk, hanem olyan bejelentést tehettek, amelyre valóban joggal lehetett büszke mindenki az érintettek közül.
Bozóky Imre elnök elárulta: április 28-án este fél kilenckor az ötszörös világbajnok brazil futballválogatott lesz a magyar csapat ellenfele a Puskás Ferenc-stadionban. A hosszú s nem egyszerű tárgyalásokat követően csupán néhány perccel a tájékoztató előtt egyeztek meg egymással a felek. Ám, hogy titok is maradjon, az elnök elmondta – pontosabban nem árulta el –, a szerződés részletei nem publikusak, így aztán csak a korábbi információkra hagyatkozva írhatjuk le, hogy a világsztárok 1 millió dollárért (mai árfolyamon 203 millió forintért) teszik tiszteletüket hazánkban s mutatják be kivételes tudásukat.
Azt elárulta Berzi Sándor főtitkár, hogy a magyar fél – a saját érdekeit szem előtt tartva – rögzítette: a vendégek a legjobb összeállításukban kötelesek pályára lépni, tehát az 1986-os, 3-0-s magyar győzelemmel végződött legutóbbi találkozóhoz hasonlóan, ezúttal is a sztárokkal jönnek a dél-amerikaiak. Láthatják tehát a szurkolók például Ronaldót, Ronaldinhót, Roberto Carlost, Kakát…
Az anyagiakról csupán annyi hangzott el, hogy a rendező, az MLSZ, a televíziós jogdíjakból (brazil televíziós csatorna is közvetít), a reklámbevételekből és persze a jegyárakból kívánja nyereségessé tenni április utolsó szerdáját, amelyre, túlzás nélkül, odafigyel majd Európa is.
Ami a belépőket illeti: a legolcsóbb jegyek 2-3 ezer forintba kerülnek, bár ezek a 3., a 4. és az 5. sorba szólnak, s innen bizony nem hibátlan a rálátás a pályára, az 1. és a 2. sort nem is veszik igénybe… A legjobb helyekre szóló belépők 8500–10 500 forintba kerülnek. Még nem végleges, hogy hány néző lehet a lelátókon, hiszen a felső szektorok megnyitásáról csak a jövő hét keddjén, a szakértői vélemények ismeretében döntenek.
Ami tudott: a vendégek április 26-án, hétfőn érkeznek, a programjukban szerepel egy nyilvános edzés (nem a Vízművek pályán…), s a mérkőzés másnapján, 29-én utaznak el.
Lothar Matthäus csapatának lesz dolga bőséggel a hónap utolsó hetében. A brazilok elleni találkozó előtt, április 25-én Zalaegerszegen Japán ellen hangolódik a világbajnok ellen, amelytől még nem szenvedett vereséget…
– Óriási feladat vár a játékosokra, akik számára nagy lehetőséget és kihívást jelent a brazilok elleni összecsapás – mondta a szövetségi kapitány. – Az elmúlt napokban láthattuk, hogy a nagy csapatok sem verhetetlenek.
Matthäus frissen kihirdetett keretében akadt meglepetés is. Az egyik, hogy visszakerült oda Lipcsei Péter, akit eddig mellőzött a német szakember, s helyet kapott egy NB I/B-s futballista, a Budapest Honvéd játékosa, a középpályás Vadócz Krisztián. Ünneprontás nélkül: a meccs előtt azért majd szólni kell a 19 éves ifjúnak, hogy egy az egyben ne vállalkozzon a balbekk, Roberto Carlos ellen.
Korábbi csapatát kiütötte a bombaigazolás, a Chelsea az első döntős a klub-vb-n
