A Milan az olasz bajnok

L A B D A R Ú G Á S

Szabó Tamás
2004. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Real Madrid sorrendben harmadik bajnokiját fejezte be emberhátrányban. „Elég szokatlan rendre tíz emberrel játszani – mondta az edző, Carlos Queiroz. – Különösen olyan jó csapat ellen, mint a Deportivo.” A Real Madrid a 41. percben, 1-0-s hátrányban, Zidane kiállítása miatt fogyatkozott meg La Corunában, s a fővárosiak hiába játszottak támadóbban – három kapufát is lőttek –, nem sikerült fordítaniuk. Sőt, a 69. percben Capdevilla hatalmas gólt lőtt szabadrúgásból Casillasnak, így a Depor 2-0-ra nyert. „Rengeteg helyzetet elpuskáztunk – tette hozzá Queiroz. – Tíz emberrel is nyerhettünk volna, ám nem volt szerencsénk a kapu előtt. Ezzel a vereséggel még nem ért véget a bajnokság, habár nyilvánvalóan nagyon nehéz dolgunk lesz, de a utolsó percig küzdeni fogunk.” A tabella élén álló Valencia lapzárta után fogadta a Betist.
A Bundesliga 31. fordulójában a Werder Bremen közel került a bajnoki salátástálhoz. A zöldek 6-0-ra verték a Hamburgot, és ezzel hatpontos előnyre tettek szert a második helyezett címvédő Bayern Münchennel szemben. „Szép gólokat értünk el, és örömteli délutánt szereztünk a szurkolóinknak” – mondta Thomas Schaaf, a brémaiak elnöke. A jövő héten a Werder akár végérvényesen bajnok lehet, ugyanis riválisához, ahhoz a Bayern Münchenhez látogat, amely ezúttal az FC Kölnt verte 2-1-re. „Fontos sikert arattunk – értékelt Ottmar Hitzfeld, a bajorok szakvezetője. – A Bayern soha nem adja fel, ezúttal sem.” A müncheniek igazgatója, Uli Hoeness meglepődött a brémaiak sima győzelmén: „Nem gondoltam volna, hogy kiütik a Hamburgot.” A Bundesligában annyi már eldőlt, hogy a Köln a Bayern elleni vereségével elbúcsúzott az első osztálytól.
Angliában kikapott a Manchester United, a Blackburn verte 1-0-ra. Sir Alex Ferguson csapatának ez volt sorrendben a harmadik veresége. Eközben a Leicester a Charlton elleni 2-2-es döntetlennel kiesett az élvonalból. A Wolverhampton is a matematikai esélyében bízhat csupán, tudniillik hat pont a lemaradása a bennmaradó helyen álló Manchester Cityvel szemben.
Az olasz bajnokságban a Milan a Romát fogadta A találkozót békésnek éppenséggel nem lehetett nevezni, a Milánóba utazott római szurkolók rendbontása zavarta elsősorban a játékot San Siróban. Ez sem befolyásolta azonban Sevcsenkót abban, hogy már a 90. másodpercben az ellenfél kapujába fejeljen. Ez az 1-0, mint másfél órával később kiderült, újabb bajnoki címet jelentett az északolasz csapatnak. A rendbontások miatt a játékvezető nyolc percet hosszabbított.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.