A négy esélyesből három idegenben

L A B D A R Ú G Á S

2004. 05. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma rendezik meg az NB I 30. fordulóját, amely után bizonyosan maradnak kérdőjelek, hiszen egyik bajnokaspiráns sem szerezhet behozhatatlan előnyt.
A Ferencváros Siófokon, a Balaton FC otthonában szerepel, van elszámolnivalója a hazaiakkal, hiszen a rájátszásban már vereséget szenvedett tőlük (0-4), ráadásul az Üllői úton. Pintér Attila az MTK elleni győzelem után ismét optimista, képesnek tartja a csapatát az aranyra. A remények mellett szól, hogy megszakadt a Fradi rossz sorozata (négy vereség, egy döntetlen). Ugyanakkor a Balaton FC mindenre képes, mert szervezetten futballozó együttes.
A másik két bajnokesélyes, az Újpest és a Debrecen, idegenben lép pályára. A tavasszal már tíz győzelemnél tartó lila-fehérek a Debrecenben nyerni tudó Sopronhoz, míg a hullámvölgybe került DVSC a nála is feltűnőbben gyengélkedő MTK-hoz látogat.
A program. Felsőház: Balaton FC–Ferencváros 18 óra, vezeti: Kassai, Sopron–Újpest 19, v.: Arany, MTK–DVSC 19, v.: Fábián. Alsóház: Haladás–Pécs 19, v.: Sothy, Békéscsaba–Győr 19, v.: Bede, Videoton–ZTE 19, v.: Saskőy.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.