Bardóczky tarolt

T E N I S Z

2004. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bardóczky Kornél tarolt: a Raiffeisen Grand Prix második, hódmezővásárhelyi állomásán a páros után egyesben is az első helyen zárt – egy nappal azután, hogy a román Gabriel Moraruval az oldalán megnyerte a párosok versenyét, egyedül is ünnepelhetett. A viadalon a második helyen kiemelt teniszező a holland Van Gemerdennel csatázott: az első szettben ugyan vetélytársa elvette adogatójátékát, és 2-1-re vezetett, ám fordítani tudott, s végül 7:6-ra nyert. A folytatásban már egyértelműen az ő akarata érvényesült, 6:3-ra hozta a szettet, s így 2:0-ra a mérkőzést. Bardóczky Kornél sikeréhez nem férhet kétség: a tízezer dolláros future-torna egyesbeli öt mérkőzésén mindössze egyetlen játszmát veszített, s az adogatójátékát is csupán háromszor bukta el.

Megállás a sikert követően sincs: Bardóczky a ma kezdődő, ötvenezer dollár összedíjazású, Hungarian Open elnevezésű ATP-challengertornán vesz részt. Rajta kívül három magyar található a főtáblán: Balázs György, Tóth László és Krafcsik Tamás próbálkozik minél messzebbre jutni. Lehetett volna ez a szám jóval nagyobb is, ám sajnos a selejtezőt egyik honfitársunk sem élte túl: Noszály Sándor, Böröczky Zoltán, Balló Márkó, Gödry Botond és Kiss Sebő is elvérzett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.