Úgy nézett ki, hogy az első válogatóverseny legnagyobb meglepetése az lesz Szolnokon, hogy a Bauer Márton, Siebel Lajos kettős ezer méteren legyőzte az esélyesebb, olimpiai bronzérmes Bártfai, Veréb duót. A háromnapos viadal befejező napján aztán hatalmas meglepetésre a világbajnok Kovács Katalin kikapott ötszáz méteren, és a három éve világversenyen verhetetlen Bóta Kinga, Szabó Szilvia kettős is csak második lett. Mindez azért is váratlan volt, mert a három női olimpiai szám közül az elsőt, a négyesek küzdelmét a Kovács, Szabó, Bóta, Viski összeállítású világbajnok négyes nagy fölénnyel nyerte a feltörekvő fiatalok – Paksy, Fazekas, Rasztótzky, Benedek – előtt. Mivel a női világbajnokok számára egy győzelemmel már be lehetett kerülni az olimpiai csapatba, így Kovácsék kiharcolták az athéni szereplést négyesben. A megszokott és várt győzelmi sorozat folytatása azonban ezúttal elmaradt, mert a női egyesek fináléjában a szerb származású Janics Natasa látványos hajrával legyőzte a két éve veretlen Kovács Katalint. A Paksy Tímea, Benedek Dalma kettős szinte végig vezetve megelőzte a világbajnok Szabó, Bóta duót, s ezzel kiharcolták, hogy ők indulhatnak a május végi Európa-bajnokságon. A világbajnokok számára maradt még egy esély, a júniusi második válogató, amelyen még kiharcolhatják az olimpiai szereplést egyesben és párosban is. A helyzetet bonyolítja, hogy a 21 éves Janics Natasa ugyan magyar állampolgár, de korábban jugoszláv színekben már indult olimpián, ezért bizonytalan, hogy rajtolhat-e Athénban.
A férfi kajakosok versenyszámaiban az esélyesek győztek, az olimpiai bajnokok közül a Kammerer, Storcz, Vereckei, Horváth összeállítású négyes magabiztosan nyert, a Kammerer, Storcz kettős is a leggyorsabbnak bizonyult, s ötszáz méter egyesben pedig Vereckei Ákos harcolta ki az Eb-indulást. A kenusok mezőnyében ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az olimpiai bajnok Kolonics György, ötszáz méteren nagy fölénnyel nyert a hosszabb távon első Joób Márton előtt, Kozmann Györggyel pedig mindkét párosban az élen végzett.
Így közlekednek a vonatok a hétfő esti vihar után, mutatjuk a részleteket
