FTC: újabb vereség, kiábrándító játék

L A B D A R Ú G Á S A 26. forduló rangadóját a Ferencváros és az Újpest játszotta az Üllői úton. Már meglepetésnek sem nevezhető, hogy Pintér Attila csapata újabb hazai találkozóját veszítette el (0-1), s miután a Balaton FC és a Debrecen megosztozott a pontokon (1-1), a zöld-fehérek visszaestek a harmadik helyre. Az MTK hazai pályán kapott ki a Soprontól (1-2), s egyre távolabb kerül a bajnoki címtől.

Róth Ferenc
2004. 05. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pintér Attila a Siófok elleni hazai vereséget követően elárulta, hogy elégedetlen néhány játékosa teljesítményével és hozzáállásával, azt azonban még nem árulta el, hogy kikkel. Tegnap aztán az Újpest elleni meccs első félideje után színt vallott. Lecserélte Gerát, aki, hogy finoman fogalmazzunk, nincs formában. A válogatottmérkőzésen is csak az együttes létszámát tette teljessé, s az Üllői úti rangadón sem lehetett semmi emlékezeteset írni a neve mellé. Persze, igazságtalan lenne egyedül a vékonyka csatár számlájára írni az újabb Fradi-bukást, mert azt az egész csapatnak „megköszönheti” Pintér. Azt ugyanis, amit a zöld-fehérek nyújtottak – röpke másfél hét alatt immáron másodszor – a saját pályájukon, azt nagyon nehéz labdarúgásnak nevezni. Az Újpest ellen az egyetlen, némileg üdítő kivétel Tököli volt. Ha nem is a játékának, de az akarásának – már ez is kategória a magyar profi futballban – és a helyzetfelismerésének köszönhetően megérdemli, hogy egy kategóriával feljebb említsük őt a társainál.
Mindennél beszédesebb: a játékos egymaga többször került helyzetbe – hatszor –, s veszélyeztette Vlaszák kapuját, mint az egész Fradi, középpályástul, csatársorostul. Ez a minősíthetetlen teljesítmény pedig nemhogy a nemzetközi mezőnyben, de az itthoni, minőséginek nem nevezhető labdakergetésben sem elegendő semmire. Arra sem, hogy az élen maradjon a csapat, pedig a pontelőnyre nagy szüksége lett volna, hiszen vasárnap Debrecenben szerepel, s ez, látva a mélyrepülését, nem sok jót ígér.
Különösen nem úgy, hogy a legjobbnak tartott és egyben legdrágább támadósor az utolsó három bajnokin (MTK, Siófok, Újpest) nem lőtt gólt, ezzel szemben a védelem összehozott egy hatost, miközben a csapat egyetlen húzóembere a kapus Szűcs Lajos.



A 26. FORDULÓ JEGYZŐKÖNYVE. FELSŐHÁZ.
FERENCVÁROS–ÚJPEST 0-1 (0-0). Üllői út, 7690 néző, vezette: Bede. Ferencváros: Szűcs – Bognár, Dragóner, Botis – Lipcsei, Kriston, Rósa D., Szkukalek (Leandro, 56.) – Gera (Takács, 46.), Tököli, Penksa (Sasu, 56.). Vezetőedző: Pintér Attila. Újpest: Vlaszák – Szélesi, Tamási, Juhár, Vanczák – Simek, Erős, Farkas, Tóth N. (Rajczi, 90.) – Polonkai, Bükszegi (Feczesin, 72.). Vezetőedző: Mészöly Géza. Gólszerző: Tóth N. (72., 11-esből).
Balaton FC–Debreceni VSC 1-1 (1-1). Siófok, 3500 néző, v.: Szarka. Balaton FC: Csernyánszki – Radics, Hegedűs, Kuttor, László – Mészáros, Virág, Kovács P. (Sipeki, 70.), Usvat – Bajevszki (Csordás, 59.), Sitku. Vezetőedző: Csertői Aurél. Debreceni VSC: Tomic – Nikolov (Bernáth, 74.), Éger (Szekeres, 77.), Flavio Pim, Szatmári – Dombi, Habi, Sándor, Halmosi – Bogdanovic (Andorka, 67.), Kiss. Vezetőedző: Szentes Lázár. Gólszerzők: Hegedűs (9.), ill. Bogdanovic (26.).
MTK FC–Sopron 1-2 (1-1). Hidegkuti-stadion, 800 néző, v.: Arany. MTK: Végh – Pusztai, Juhász, Janjic – Zavadszky, Pisont (Szabó O., 74.), Jezdimirovic, Czvitkovics (Zabos, 65.), Füzi – Silva, Rósa H. Vezetőedző: Egervári Sándor. Sopron: Milinte – Grósz, Bagoly, Pető, Hanák, – Fehér Z. (Horváth L., 81.) – Horváth A. (Balaskó, 46.), Huszti, Vasas (Sifter, 76.) – Tóth. M., Sira. Edző: Dajka László. Gólszerzők: Füzi (29.), ill. Huszti (4.), Tóth M. (91.).
ALSÓHÁZ.
Haladás–Videoton FCF 0-2 (0-1). Szombathely, 1000 néző, v.: Makai. Haladás: Tóth I. – Farkas, Jagodics, Lőrinc, Tóth P. – Kaj (Nélio, 46.), Szűcs, Illés, Szabó Z. (Schimmer, 62.) – Tüske (Kozmor, 78.), Róth. Szakmai igazgató: Tóth Bálint. Videoton: Tudor – Fehér (Tereánszki – Tóth, 50.), Pantic, Vochin – Szalai (Horváth G., 24.), Dvéri, Koller, Szabó T., Kóczián – Hercegfalvi (Medved, 24.), Magasföldi. Vezetőedző: Csank János. Gólszerzők: Medved (31.), Magasföldi (56.). Kiállítva: Nélio (67.), ill. Kóczián (67.).
Győri ETO FC–Zalaegerszegi TE 2-1 (0-1). Győr, 1000 néző, v.: Sóthy. Győr: Sebők – Horváth R., Stark, Makra – Regedei, Jäkl, Varga Z. (Nyilas, 88.), Kartelo, Vlajic – Peric (Oross, 90.), Priskin (Németh N., 72.). Szakmai igazgató: Reszeli Soós István. Zalaegerszeg: Varga – Kocsárdi, Sebők V., Csóka (Král, 46.), Szamosi – Nagy L., Balog, Vincze (Gyánó, 88.), Koplárovics – Sebők J., Waltner (Egressy, 62.). Vezetőedző: Gellei Imre. Gólszerzők: Priskin (48.), Varga (59.), ill. Koplárovics (13.).
Békéscsabai Előre FC–Pécsi MFC 1-1 (0-1). Békéscsaba, 2500 néző, v.: Fábián. Békéscsaba: Fekete R. – Schindler, Grujic, Bánföldi, Valentényi – Szeverényi (Tóth Gy., 58.), Simon, Kovács B., Vincze – Javrujan, Miculescu. Vezetőedző: Supka Attila. Pécs: Herbert – Sipos, Dienes, Szekeres Zs. – Notheisz (Montvai, 82.), Berdó, Erős G. (Bajusz, 63.), Kulcsár, Vranjes – Kerekes (Márton, 71.), Koltai. Vezetőedző: Nagy Tamás. Gólszerzők: Kovács B. (72., 11-esből), ill. Kerekes (32.).
KÖVETKEZIK. Május 8.: Újpest–MTK, Sopron–Balaton FC, ZTE–Haladás, Pécs–Győr, Videoton–Békéscsaba. Május 9.: Debreceni VSC–FTC.
AZ NB I/B-ben: Kaposvár–Balassagyarmat 0-0, Honvéd–Bodajk 3-0, Tatabánya– Nyíregyháza 1-0, Szeged–Dabas 1-0, Vác–Vasas 1-2, Szolnok–Dunaújváros 3-0, DVTK–Hévíz 3-1, Pápa–BKV Előre 2-2.



Az állás. Felsőház:
1. DVSC 26 13 8 5 42-22 47
2. Balaton 26 13 8 5 30-13 47
3. FTC 26 13 8 5 32-21 47
4. MTK 26 11 10 5 39-25 43
5. Újpest 26 11 9 6 36-26 42
6. Sopron 26 9 7 10 40-37 34
Alsóház:
7. Pécs 26 7 11 8 26-28 32
8. Videoton 26 7 9 10 36-41 30
9. ZTE 26 8 5 13 32-38 29
10. Győr 26 7 6 13 28-43 27
11. Bcs. 26 5 8 13 26-41 23
12. Haladás 26 3 9 14 12-44 18

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.