Hibátlanul vették a mieink az akadályt

Ö T T U S A

Malonyai Péter
2004. 05. 28. 19:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már csak olyan a világ, hogy nincs az a biztonsági rendszer, amelyen ne akadnának rések. Példa rá az öttusa-világbajnokság első napja, amikor a világ minden tájáról érkezett hölgyek selejtezőjén a moszkvai olimpiai központban
az őrző-védők hiába állítottak meg mindenkit lépten-nyomon, hiába kutattak át minden táskát,
a pástok mellett egyszer csak feltűnt egy macska. Riadtan körbenézett, majd rutinosan eliramlott a tribünök alá. A rendezők becsületére legyen mondva, nem üldözték.
A kis közjáték azért érdemes a rögzítésre, mert különösebb szenzáció nem akadt a 71 hölgy kvalifikációja (lövészet, vívás, úszás, futás) során, legalábbis magyar szempontból. Ami végül is remek, hiszen azt jelenti, hogy mindhárom magyar lány, Vörös Zsuzsa, Füri Csilla és Szatmári Adrienn simán vette az akadályt, ott lesznek tehát a szombati döntőben. Vörös megnyerte a csoportját, Füri ötös holtversenyben a második helyen végzett, Szatmári pedig a negyediken.
A címvédő Vörös produkciója a tőle megszokott teljesítmény volt, a másik két lány viszont megérdemel egy rövid, dicsérő megjegyzést. Füri Csilla remek vívásáért (1040 pont), jellemző, hogy az utolsó nyolc csörtéjét megnyerte egymás után. Ez már szinte garantálta a továbbjutását, hiszen nagyszerűen úszik és fut. Szatmári rosszul kezdett, gyengén lőtt (856 pont), ám aztán szisztematikusan ment egyre előrébb, olyannyira, hogy már a futás előtt tudható volt, nem lesz gondja. Nem is volt, se neki, se a többieknek, ami jó jel lehet szombatra.
Ezzel együtt Kulcsár Antal szövetségi kapitány óvatosságra int, mondván, hogy a továbbjutás a minimum volt, a döntő új verseny lesz, másfajta körülményekkel szolgál majd, a tegnapi részsiker csak arra jó – arra viszont nagyon –, hogy magabiztosak legyenek a lányok. Lehetnek is, a látottak alapján minden okuk megvan rá – ezt már én teszem hozzá.
Ma a fiúk selejteznek, Balogh Gábor, Kállai Ákos és Horváth Viktor, kapitányuk Pálvölgyi Miklós nem mondta, de szintén mondhatta volna, hogy náluk is csak bemelegítés a kvalifikáció.
A magyar öttusa múltját ismerve ez egyébként magától értetődő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.