A budapesti vívóhétvége pénteken a női tőr Bajnokcsapatok Európa Kupája viadallal kezdődik, amelyben két magyar csapat, a Honvéd és az MTK együttese is érdekelt a Nemzeti Sportcsarnokban. A magyar csapatok legnagyobb riválisa a Steau Bucaresti lehet, amely megegyezik a román válogatottal. Kovács Tamás főtitkár a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Eximbank Világkupa-versenyre 20 ország 117 tőrvívója nevezett. A rendkívül erős mezőnyben Mohamed Aida, Varga Gabriella és Knapek Edina kerülhet a legjobbak közé.
Szabó Bence szövetségi kapitány az idény legfontosabb versenyeiről beszélt. Elmondta: anyagi okok miatt a szövetség úgy tervezte, csak nyolc vívónk indul a június végi Európa-bajnokságon. A klubok azonban részt vállalnak az utazási költségből, így teljes csapat indulhat a koppenhágai kontinensbajnokságon.
Az olimpiai felkészüléssel kapcsolatban a kapitány elmondta, továbbra is gondot jelent, hogy egyelőre nem megoldott a három tartalék versenyző elhelyezése az olimpiai faluban. Pedig az új szabály szerint a csapatverseny során nem csak sérülés esetén lehet cserélni. Ezért számít a negyedik versenyzők szereplésére is Athénban. Szabó Bence szerint az nem jó megoldás, ha a városban kint lévő tartalékok nem tudnak edzeni, s metróval érkeznek pályafutásuk egyik legfontosabb versenyére.
Klubcsapatok Eb-je
V í v á s Az olimpiára való válogatás ugyan ma lezárult, ennek ellenére mozgalmas napok és hetek várnak a vívókra. A világ legjobb tőrözői a hét végén először a BEK-ben küzdenek, majd szombattól az Eximbank Világkupa-versenyen bizonyíthatják felkészültségüket Budapesten. Női tőrben és kardban június 11-én csapat-világbajnokságot rendeznek New Yorkban, a június végi Európa-bajnokságon elsősorban fiatal versenyzőink kapnak bizonyítási lehetőséget.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!