Kovács Antal ezüstje

C S E L G Á N C S

2004. 05. 16. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudni, hogy a magyar cselgáncssport továbbra is egy- (netán néhány) személyes-e, az viszont egyértelmű, hogy a bukaresti Európa-bajnokságon nem sok sikert arattak a magyarok, nem rólunk beszéltek a tatami mellett.
A válogatott egyetlen dobogósa – második helyezettje – az a Kovács Antal volt, aki nem tegnap, hanem az elmúlt évszázadban, 1992-ben nyert olimpiai aranyérmet Barcelonában. Húszesztendősen, szinte tiniként.
Azóta már túljutott a harmincon is, a napokban ünnepli a 32. születésnapját, ám a bukaresti kontinensbajnokságon ő volt az egyetlen, akire büszkék lehettünk. Rá azonban maradéktalanul. Pedig neki nem is kellett volna nagyot alakítania, hiszen a zsebében már ott van az olimpiai kvóta. A korábban vb-aranyat is szerzett (Hamilton, 1993) dzsúdós azonban úgy lehetett a bukaresti megméretéssel: ha már ott van, miért ne csináljon valami emlékezeteset?
Kellett is ez, hiszen a többiek (az első két versenynapon szerepelteket is számolva) nem sok jót mutattak. Tegnap például a nehézsúlyú Csizmadia Zoltán (ötödik helyezés kellett volna a kvótához) egy vereség után búcsúzott, míg a 90 kg-os Rajcsányi Gergő egy győzelem mellé két vereséget gyűjtött, úgy esett ki.
A 100 kg-ban tatamira lépett Kovács Antal azonban menetelt, mint fénykorában. Ipponokkal, megállíthatatlanul. A szlovák Pálkovács, az olimpiai bajnok lengyel Nastula, a holland Európa-bajnok Van der Geest bánhatta, hogy egy ágra sorsolták a paksi magyarral. Mindhárman ipponra repültek a vele vívott mérkőzés során. Az elődöntőben a német Jurack következett.
Az első négy percben csak egy intés nyomán került három pont Anti neve mellé, ezután azonban hét pontot érő akciót könyvelhetett el a némettel szemben, ami egyben azt is jelentette: megnyílt az út afelé, hogy megszerezze a gyűjteményéből még hiányzó Eb-aranyat.
A fináléban az az izraeli Ariel Zeevi volt az ellenfél, aki 2-1-re vezetett kettejük 2000 óta tartó párharcában. A kétszeres Európa-bajnok az elődöntőben szerzett fejsérülése miatt turbánban lépett a küzdőtérre, ez azonban szemlátomást nem zavarta. Előbb három, majd öt pontot, majd pedig ippont ért el a magyar dzsúdós ellen, megnyerve ezzel az aranyat, s meghagyva Kovácsnak az ezüstöt.
A magyar válogatott, köszönhetően Kovács Antalnak, éremmel utazhatott haza a bukaresti Eb-ről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.